ÉLETRAJZOK NÉLKÜL
Kétségkívül valami változó drámaiság, többnyire rejtőzködő komor élmény kapcsolja össze a Szépháromban látható műveket. Székács Zoltán nemcsak rozsdaszínűre, hanem rozsdás felületűre is festett vásznait Pelényi Péter durva varratok miatt sebhelyes, hegesztett fémplasztikáival, Lőrincz Zsuzsa kíméletlen-játékos drótszobrait Vankó István inkább csak kíméletlen homunculusaival, Puha Ferenc dübörgő, súlyos nonfiguratívját Kéri Mihály mellé akasztott, éles-izgatott nonfiguratívjával.
Luzsicza Árpád gyanúsan virgonc ál-pop artját ugyan nehéz volna párba állítani a szabad anyaghasználat alapján P. Boros Ilona borús szekvenciáival, de az Asztal Társaság józan kísérőszövegének így is igaza van. „Nem pályakezdők, mindenkinek megvan a saját stílusa. Együtt valahogyan mégis egységesek.” S minthogy ennél többet nem mond a csoportról sem a felirat, sem a nem létező katalógus, jobb, ha a látogató az egységet alakító egyéniségekre figyel.
Arra, hogy fém és fémillúzió ellenére mennyire széttart Székács és Pelényi tételezett rokonsága. Nemcsak abban, hogy Székács Zoltán másik, keramikus-önmagát nem megtagadva érdes, hántolt, párhuzamosra karcolt felületeket teremt a vásznon. Hanem abban is, hogy ezek a szabadon változó, olykor nyersen alakuló felületek a konstruktivizmus nem alkuvó rendszereit telítik a mélyszínű, eleven matéria emberi
közvetlenségével, míg Pelényi a gorombán megtartott hegesztés nyomok, a feltépett, és a rozsdásan szakadozó fémlemez minőségét kevésbé elvont formákkal állítja ellentétbe-egységbe. Behasított élű vándordíja a nem kevésbé sérült hasáb alakú „tokjával” szellemi telitalálat, kár, hogy a nagy trombitaművészt megidéző darabjában a valódi hangszer és a drámai fémlemez ellentétéből a didaktikus illusztráció győzelme kerekedik ki.
A hasonló anyag-forma ellentétet fölényesen éltető Lőrincz Zsuzsáról a kortárs lexikon megírja, hogy Szlovákiában él, hogy Prágában tanult, itt hát az ideje hogy elsoroljuk, mi mindent nem tudunk a szokatlan nevű Asztal Társaságról. Működési helye meghatározhatatlan, kivált, ha Lőrincz illetősége mellet a felvezető közli, hogy a névadó tárgy P. Boros Ilonánál Törökbálinton található. A fellelhető tartalmi koncepció sem több, mint ami a fenti praktikus mondatokból kiolvasható. Szellemi vezér, kurátor a kiállítást láthatóan nem kormányozta; az ideológiai alap pontosan ennyi: az asztal.
És akárhogy is: jól van ez így. Hiányzik a művészéletrajzok presztízst teremtő minden adaléka, a nagytekintélyű mesterek és tanintézetek megnevezése, a kiállítások, kivált a külföldön megtörtént egyéni kiállítások felsorolása, a feltétlenül csak dicsérő írásbeli méltatások listája. Az Asztal Társaság művészcsoportosulásnak a fent idézett bevezetőszövegen túl ez idő szerint egyetlen eszköze a bemutatkozásra a művek bemutatása. (Amely bevezető szöveg „nem pályakezdők” kitétele alatt az a tény rejlik, hogy többnyire a szocreál korszak első esztendeiben születtek.)
Folytatva most már a Lőrincz-szobrok kettősségénél, nyilvánvaló, hogy ha egy női akt, s kivált ha egy férfiportré reálisnak tetsző tömegét huzalhálóból, ha tetszik, drótcsomóból alakítja a szobrász, a látszólagos plasztikai tömeg, meg a csupa lazaság drótszerkezet valóságos állhatatlansága eleve feszültséget kelt. Lőrincz ezt az ellentétet azzal fokozza és teszi egyszersmind groteszkké, hogy kuszából mintázott figuráit beszórja, bepermetezi valami képlékeny papír- vagy festékmasszával és áttekinthető rácsháló-bútorokra ülteti, fekteti.
Luzsicza Árpád így bánik el a pop arttal a valóságos textilből készült női ruha és a táncos-vidámra festett viselője révén, míg Kéri és Puha nonfigurációja mindenféle fraternizálást kizár.
Az előbbi ideges expresszivitását a pop arttól örökölt számsorok fokozzák és értelmezik, Puha tagolt, artikulált mondandóit a megfegyelmezett indulat súlyosbítja. P. Boros sötét drámáival együtt hozzájárulnak ahhoz a elvitathatatlan egységhez, amelyet a bevezető szöveg sem említ. A hitelesség, az érett művészet, a színvonalat még véletlenül sem sértők azonossága ez az alig ismert, a szaksajtó által sem agyondédelgetett művészalakulat kiállításán.
Kéri Mihály: Hírek I.
Vankó István: Fogd meg a kezem Luzsicza Árpád: Virágos kép
Asztal Társaság. Széphárom Közösségi Tér, 2019. augusztus 31-ig