ÚJ KORSZAK KEZDŐDÖTT

2018/11/06

 

Ne fogjuk vissza magunkat: a látvány káprázatos. A Virág Judit Galéria alsó, nagy termében a csupa fekete fal és csupa fekete padozat sötétjében professzionálisan megvilágított színpompás képek; vörös kerti utak, lilán-sárgán-zölden torlódó földek, fehér havon világoskék eleven árnyékok.

 

         Perlrott Csaba Vilmos, Czóbel Béla, Boromisza Tibor. „Neósok”, tagjai, esetleg vezérei annak a lázadó, de legalábbis elődeikkel szakító nagybányai festőgenerációnak, akik abban a fontos évtizedben, amelyet a kiállítás címe megjelöl, közlekedtek a szintén kijelölt Partium – Franciaország útvonalon.

 

         Addig példátlan változások következtek be a magyar piktúrában. Még sokáig él Nagybányán a plein air, az igazi impresszionizmus, ahogyan ezt a méltatlanul nem ismert Kádár Géza tavasszal, kerttel, verőfénnyel és finom árnyékokkal teli Nagybánya-tárgyú képei mutatják. Letagadhatatlan a később, sokáig megvetett szecesszió, amelyhez – akárhogy is – majd még a Nyolcak avantgárdjának is lesz köze. Tihanyi Aktok (Táncoló aktok, Aktok a szabadban) – az állhatatlanul sokféle cím önmaga jelzi azt a nehezen meghatározható szenvedést és szenvelgést, amelynek képviseletében a Tihanyi-képen kívül az alig ismert Götz B. Ernő Szilváskertje és a méltán ismert-elismert Perlrott Csaba önarcképe is megjelent.

 

          Rendezői telitalálat, ahogyan három Iványi Grünwald tájkép az egyik sarokban bemutatja és összefoglalja az évtized történetét. A minden sorszám nélküli Nagybányai táj (1908) a puha, vörös, sárga, talán-zöld hegyoldalával, tűnődő házaival békés, derűs, örömteli látkép, olyan, amilyennek a nagybányai piktúrát leginkább ismerjük. A Nagybányai táj I. (1907–1908) házai megformáltak és testesek, a hegyoldalt oldatlan festéknyomok vörös és zöld lombjai borítják. Mondhatni neós vászon, emlékeztet arra a megértésre, amellyel a mester a lázadókat pártfogolta.

 

         A harmadik variáns, a cím szerint Nagybányai táj II. a látványélményt sugalló zárójeles alcím (Lángoló ősz) ellenére már-már színtiszta expresszionizmus. (1908-1909). Hiszen lehetne magyarázat a vörös évszak a lángoló, kopárrá izzott hegyoldalra, de ugyanez nem elég a nem kevésbé hangsúlyos, már-már vad zöld mezők és kék épületfedelek indokaként. Iványi Grünwald csaknem a német Die Brückével egy időben csaknem expresszionista lett.

 

     Nem egyedül. Mert ha tudjuk is, hogy a magyar vadaknak a francia Vadak hatására változott a szemlélete és a művészete, a francia példa követése nem volt automatikus és nem volt kizárólagos Nagybánya új nemzedékénél. Dénes Valéria tépett, mélyzöld lombjait, görcsösen vonagló fekete fatörzseit nehéz a Vadakhoz igazítani, akkor is, ha a vadul expresszionista vászon címe Párizsi parkban. Aminthogy Czóbel romantikusan expresszionista, türelmetlen Parkjának lilásvörös fái, a már említett torlódó földjei is igen messzire kerültek a szövetséges Fauves elegánsan lázadó koloritjától.

 

 

         Dénes Valéria nagyszerű előkubizmusa nem vitatja Dénes expresszionizmusát, ahogyan Párizs követése a legerősebbeknél sosem stíluspedantéria. Ziffer Sándor, akiről előbb-utóbb ki fog derülni, hogy első vonalbeli, szuverén mester (lásd: Archívum) – szóval Ziffer valahogy messzi

színszabadsággal és ezt nem gátoló formával-perspektívával őrzi, viszi tovább azt, aminek a megjelenését Nagybánya tanúja, részese és monográfusa, Réti István a címben idézett szavakkal jellemez. Igaz, ő nagyon ellenkező előjellel érti, hogy új korszak kezdődött, a mester utólag is anarchikus individualizmus korát látja benne, de van ennek a valódi kezdetnek ennél tragikusabb vonatkozása is.

 

         A nem létező folytatás tizenkilenc után. Nézzük csak. Boromisza harsány, plakátüres csikós-gulyás festő lesz Magyarországon, a már a nevében is kimódolt Magyar Képírók Társaságának alapítója. (Lásd: Archívum.) Ziffert itthon leírják, mert folytatja a Romániává lett Nagybányán. A nem alkuvó Tihanyi ereje a kényszerű emigrációban fogy, végül visszajut Párizsba, ahol – ez magánvélemény – kilazult nonfiguratív lesz. (Lásd: Archívum.) A huszonéves korában finom nagybányai tájakat festő Huszár Vilmos a holland konstruktivizmus mestere, minden itthoni hatás nélkül. Pompás, szárnyaló kezdetet látunk a Falk Miksa utcában, amely sosem fejeződhetett be Magyarországon.

 

 

      Ziffer Sándor: Ebédlő, 1908

 

      Pechán József: Napfényes utca lovasfogattal, 1911 körül

 

      Galimberti Sándor: Nagybányai motívum, 1911

 

Nagybánya - Párizs 1904-1914. Virág Judit Galéria, 2018. november 18-ig

Print: Népszava 2018. november 6., 9. old.

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

 legutóbbi bejegyzések: 

October 30, 2019

October 15, 2019

August 14, 2019

May 28, 2019

Please reload

Please reload

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com