HOMMAGE À WA 24
A tisztelgés tárgya: Wagenfeld asztali lámpája 1924-ből. Egy példánya (vélem: replikája) ott van a bejárat melletti mintegy kápolna-szentélyben, egyedül, kiemelt fényben, fekete drapériák között. Ahogy megérdemli. Gömbszelet burája, üvegkorong talpa, többszörösen cső-komoly szára nemcsak tartja magát szülőhelye, a Bauhaus geometrikus önfegyelméhez, hanem sugározza azt a szép
Wilhelm Wagenfeld: WA 24 asztali lámpa, 1924. Fotó: Tecnolumen
humanizmust is, amely az iskolaműhelynek a végső eszménye volt. Tejüveg gömbje maga a kiteljesülés, az ezt keretező fémgyűrű hozzá a nemes fegyelem, üveg-acél komolyságát egész finoman oldja a lelógó zsinór, amely a kapcsolót mozgatja.
Ezt a remekművet értelmezi harminchárom utód beljebb, a Kiscellben vendégszereplő Schnepel-gyűjteményben. A reflexiók alapja/tárgya mindig egy hiteles reprodukció, (a WA 24-et onlájn ma is árulják úgy négyszáz euróért), amelyet tapintatosan vagy brutálisan értelmeznek a nyilván erre felkért művészek.
Vannak, akik vidor-egyszerűen végzik a dolgukat. A müncheni Christian Gürtler csupán három fekete műanyag-kúpot ragasztott a fehéren világító burára, s ezzel sajátos Mikiegér-reminiszcenciákat ébreszt, mellette a svájci Fritz Schwegler még közvetlenebbül nyilvánít véleményt, amennyiben festett gipszből udvaribolond-sapkát borított a lámpaburára.
A berlini Bette humora intellektuálisabb, ő tört, szabdalt üveglap körcikket állított a kultusztárgy alá, rezzenéstelen arccal őrizve lent a körív és a derékszög rendtartását, míg a Batisz Miklós – Farkas Anna szerzőpár fekete lámpát készített, amely (önirónia? önünneplés?) fehér lámpaalakzatot vetít a falra.
A neodada mestere, Vautier Fény nélkül nincs művészet címen firkálta tele a gömböt, természetesen összefüggés nélküli szavakkal, az amerikai Knowles két filckalapba állította az ikonikus művet, de természetesen nem ez az első komiszkodás, blaszfémia és akasztófahumor a művészetek történetében. Ha arra gondolunk, hogy jövőre lesz száz esztendeje annak, hogy Marcel Duchamp bajuszt és szakállt rajzolt Mona Lisának, ha arra, hogy
Picassót Velázquez- és Manet-transzformációi miatt egyszerre tekinthetjük klasszikus avantgárdnak és posztmodernnek. önmagáért, a fenegyerek-gesztusért nincs okunk sem lelkesedni, sem háborogni.
Itt is a gesztus minősége a döntő. A mindig ironikus, de akárhogy is, mindig szeretet- és tiszteletteljes gesztusé. Ha Jochen Fischer (Németország) fűzfavesszőből fon lámpát, azt némi emelkedettséggel hajlandók vagyunk rurális vonzalmak kifejezéseként elkönyvelni, és akkor a honfitárs Wagner-Kutschker fekete tárcsák, csavarok és karok közé zárt lámpáját is gorombán indusztriálisnak; annak ellenére is, hogy a vasnak látszó elemeket fából hajlították. A búra, amelyre
durva kézzel vörös sarlókalapácsot pingáltak, és amelyet sárgával mindjárt át is húztak, talán világnézetet, a másik, amelyre fekete akrillal hálót csorgattak, talán nem-világnézetet tükröz. De ha
más nem, a hatszögesített és árucímkékkel teleragasztott burát bizonyosan a pop art, Aldo Mondino címében is erre valló két darabját a szecesszió ihlette.
Ez utóbbiak alkalmat adtak B. Nagy Anikó és Ingo Claus kurátornak arra, hogy mellettük a falon villámesszét közöljenek A rojtról. Maguk, Mondino kék golyóstollból fűzött rojtjai pedig arra, hogy összekössék a vendégkiállítás és a helyt adó múzeum tárgybeli látnivalóit. A képtár ugyanis, nem feledkezvén meg a hely szelleméről, a Schmidt Miksa-örökségről, sorra kiállította a megboldogult lakberendező cég lámpaterveit, rajzait.
Telitalálat. Mert annak ellenére, hogy a cég nagyjában ugyanabban a korban a Wiener Werkstätte legkiválóbb mestereinek a lámpaterveit is forgalmazta, (vagy éppen ezért is) – történelmi a kontraszt a pálmalevél formában lehajló fürtös csillárok, a súlyos fémműves munkával nehezített falikarok, meg a WA24 között. A kiállítás ezzel a kiegészítéssel lesz igazi tisztelgés, Hommage à WA24.
Alison Knowles: Két kalap több-e, mint egy kalap?, 1994/95. Fotó: Neue Osnabrücker Zeitung
Jochen Fischer: Cím nélkül, 1998
Szabó Eszter: Szabadulás, 2017. Videoprojekció
Lámpa! Egy design ikon a kortárs művészet fényében. Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum, 2018. február 25-ig