VAN ESZMEI MONDANIVALÓ
Péreli Zsuzsa feltalálta a szövött abszurdot. Az Éjjeli nap, nappali hold kilencvennyolcas kárpitjának nemcsak a címe szürreális, gyönyörködtetően képtelen önmagában az a tündöklően piros ablak is, amely középen, a semmiben lebeg, és egyszerre nyílik kifelé meg befelé.
Péreli Zsuzsa: Éjjeli Nap, nappali Hold, 1998. Fotó: Artendre
Orosz István, Escher, egyszóval a képtelen grafika mestereihez méltó látvány, de Péreli egyéb képtelenségeket is elkövetett a pályáján. Hetvennyolcban gyöngytyúktollal ékítette-hitelesítette Asta Nielsen gyapjú-pamut-selyem portréját, nyolcvanhétben motollára szerelte bakát, esküvői párt, pucér kisgyereket ábrázoló minitextiljeit, egy évvel korábban igazi, kapualji keretbe rögzítette a Lakók jegyzékét.
Ezt az újrahasznosított keretet finom, neobiedermeier rézveret díszíti, klasszikus babérkoszorú a timpanonját, de a mű nem ettől lesz hitelesen apokrif. Névtáblák helyett fejsorok jelenítik meg a lakókat, bajszos családfők, kontyos háziasszonyok, sőt, kancsal kereskedősegédek, és a helyzet iróniáját Péreli közismert technikai bravúrja tetézi. Itt az, hogy a régi fényképekre utaló portrék után a gobelinszövésnek vége szakad, a „kivágott” fejek alatt-fölött csak a láncfonal szálai látszanak, egyszerre keltve a testetlen-bizonytalan lebegés, meg a kifeszített, biztos tartórendszer benyomását.
Aki harminchárom éves korában megengedhette magának az Amnézia alkotó impertinenciáját, attól az ilyen kihagyások (több van) úgyszólván elvárhatók. Hiszen a nyolcvanban alkotott – nevezzük így – kettősportré olyan szakma iránti alázattal és olyan féktelen fenegyerekséggel szólalt meg, amely azonnal kimagaslott az akkoriban nem eseménytelen textilművészetben. Egyfelől hagyománytisztelő, nemes gobelin, fénylenek nemcsak a selyem és az aranyszálak, hanem a gyapjú feszes vonulatai is; a háttérben a tapéta tűnődően biedermeier. Másfelől ha kevésbé tekintélykeltő dáma hajtornyának a szálai kuszálódnának-csomósodnának elszabadulva a portré hátoldalán, ha kevésbé ápolt úr túloldala volna eldolgozatlanul csapzott és csomós, akkor is brutális volna a kendőzetlen kettősség.
Így vallomás a hivatásról, meg a tizenkilencedik századról, iróniával hitelesítve. Ehhez képest könnyed évődés a Vőfély nemzetiszín szalag zuhataga, az, hogy a parasztlegény megjelenését valódi hímzett pántlikák, a Gyerekmadonnát paszományok viszik át a harmadik dimenzióba.
Már a nagyon egyénien uralt technika is jelzi a művész világát. Az Egy kercaszomori búcsú emlékére beállított családi fotográfia száz-százhúsz évvel ez előttről, feszes-puha gobelin pompás bordűrrel, de olyan hűségesen barnára archaizálva és olyan pingált kastély-háttérrel, ahogyan az őrségi embereket megörökíthette hajdanán egy kisvárosi fotográfus. Ikon fémborítása egy Románia-tárgyú kompozíción, a Felsőszenterzsébeti üdvözlet épp olyan hullámos-fekvő fakeretben, amilyenbe a Krisztus az Olajfák hegyén nyomatokat tették falusi otthonokban – Péreli szociológiája meghatározható.
Alapja a múlt, és ez a múlt szociálisan tagolt. Benne él a Motolla sokszoknyás parasztasszonya, a Visszajöttek a zenészek mezítlábas cigány kisbőgősei és kaftános zsidó hegedűsei, a Melankólia fa alatt heverő közkatonája, meg Asta Nielsen. A Korcsolyázás Szent Iván éjjelén középosztályos párja olyan kecsesen és avatagon szökell, mintha Waldteufel keringőjére mozdulna, a Madonnák arca olyan közvetlen és kerek, mintha egy nem létező festészeti folklór termése volna, az aranykendős Mária mellé kiállított rajongó Puttók ehhez képest főúri rafinériával hordozzák virágfüzéreiket.
Péreli sokrétű világát mégis egységesíti a végtelenül vonzó, megértő irónia, meg az anyag és a technika nemessége. Ez élteti a kisemberi humanizmust, azt a kárpitművészetben ritka lelki-gondolati tartalmat, amely akkor is létezik, ha zsdanovista gyerekkorunkban ezt úgy tanították, hogy eszmei mondanivaló.
Péreli Zsuzsa: Amnézia, 1980. Rektó
Péreli Zsuzsa: Amnézia, 1980. Verzó - vagy fordítva. Fotó: Artendre
Péreli Zsuzsa: Visszajöttek a zenészek, 1982
Péreli Zsuzsa: Asha, 2007-2008. Fotó: Kogart
Péreli Zsuzsa: Lélekvándorlásaim. Ferenczy Múzeum, Szentendre, 2018. február 25-ig