MÁS SZENZIBILITÁS II.

SZOTYORY LÁSZLÓ

Szotyory László neve ugyan nem található az Új Szenzibilitásról szóló forrásokban, de nemcsak az ötvenes évtizedben születtek, nyolcvanas közepén indulók korosztályi közössége kapcsolja össze Mulasiccsal a Várfok utcában. Szotyory azoknak az újvadaknak, újexpresszionistáknak a bátorításával kezdte a pályáját, akiknek a működését többnyire szintén transzavantgárdnak, vagy abból levezetendőnek tekintették. A retrospektívnek bejelentet kamaratárlaton néhány türelmetlen nőportré utal azokra a zöld arcú asszonyokra, égszínkék kastélyromokra és feketén pasztózus bibliai férfiakra, amelyek korábban keletkeztek, és mind megtekinthetők a festő honlapján.

Szotyory aztán első látásra csak annyit változott, hogy romantikusabb, mintegy megértőbb lett. Ugyancsak első pillantásra pálmái és patakjai olyan buják és dúsak, mint a romantika egzotikus ágáé, amely a gyarmatosítók mögött nyomult a téma meghódítására, és Írországán is olyan zölden zöld a fű és omladékonyan romos az ősi várkastély, ahogyan az a tizenkilencedik század piktúrájában és belletrisztikájában meg van írva.

Szotyory Romantikus táján borongásában feltétlenül angolszásszá komorul az alcím szerinti antik öböl (2016), oroszlán-képein fenséges az állatok királya és királynője, mint Eugène Delacroix uralkodó emlősei, és rémisztőszemű a kétezer tizenkettes A magányos farkas, a minden bizonnyal hómezőn.

De nem kell e tárgyaktól a rőt alkonyi felhőkarcolóig (New York, 2012.), vagy Az estély balsejtelmű éjszakai limuzinjáig eljutni, hogy ez érzelemgazdagság felettébb gyanús legyen. Szotyory romantikáját már a romantikus témáknál kétségébe vonja Szotyory maga – a megidézést a tagadás. Hiszen az ír idillen azonnal látható, s még előtte: érezhető, hogy az ormok elkenődtek, az alapfal omlik, és így a fű gyönyörűségesen zöldje még képtelenebb, a Romantikus tájon minden olyan kormos-fekete, hogy vízpart, hegyfok és oszlopend éppen csak hogy sejthető, a magányos dúvadnak meg oly tépett a fekete szőre, oly vészjóslóan villog a szeme, hogy inkább látszik a krimi sátánkutyájának, mint a Toldi toportyánféregének.

Megidézés, átélés egyszersmind eltávolodás, túljátszás. Eruditív méltatás a brechti dramaturgiával találna rokonságot ebben a festői magatartásban, amely így aztán természetes gesztussal teljesíti ki figyelmét a rózsaszín felhők alatt száguldó berlini S-Bahnra, (A magasvasút), a sötéten baljós egekbe Emelkedő repülőre, sőt egy másikra, amelynek már a címe is A Bermuda-háromszög.

Azaz, a lényeg, a gesztus, a múlthoz való viszony azóta sem változott. Szotyory, akárcsak az érett Mulasics úgy maradt konzekvens, hogy a tagadással mesterfestészetet alkotott. A múlt opponálásának, méghozzá a múlt vívmányait felhasználó, egyénileg értelmező oppozíciónak legyen példája egy Szotyory-főmű, a 2011-ben készült Készülődés az ünnepre II. Természetesen félig öltözött leányt ábrázol, természetesen félig fedetlen keblekkel. Ám mielőtt a néző a viszonylag nagy vászon lírájában és érzékiségében feloldódna, ütköznie kell azzal a ténnyel, hogy 1.) az egész látvány, ha nem is taszító, de felettébb nem kellemes szürke, méghozzá valamelyest a katonai álcázó szín sárgaszöldjével keverten szürke. Ráadásul: 2.) a plasztikusan megfogalmazott zsánert szándékos slendriánságok kezdik ki. Nemcsak a modell hajáról csorog le a híg festék, egy pillanatra akarva-akaratlanul vérző fejet asszociálva, hanem a leány karjáról, jobb kézfejéről is úgy futnak alá a festék-megfolyások, mintha valaminek a rojtjai, szakadt szálai volnának.

Az értő szem felfedezi: ilyen lazúrosan-akvarellesen, ilyen álgondatlanul és álrögtönözötten csak egészen kiváló festők festenek. Mesteri érzékenységgel, ha tetszik, szenzibilitással.

Szotyory László: Készülődés az ünnepre, 2012. Olaj, vászon, 130x95cm

Szotyory László: Kis retrospektív, nagy mániák. Várfok Project Room; 2017. március 11-ig.