TRIANON ENVIRONMENT

Allan Kaprow amerikai festő 1962-ben mutatta be Szavak című munkáját a New York-i Smolin Galériában. A látogatók teleírt papír ívek, plakátok, belógatott papírsávok sűrűjében kóboroltak a teremben, a művész megfogalmazása szerint ő maga ezek révén azonosult a hirdetőtáblák, újságok, összefirkált járdák és Time Square-i rikkancsok nagyvárosi atmoszférájával.

A hetvenkettes kasseli Documentán a Bárka, piramis című kompozíciót lehetett a szintén amerikai Paul Thek teremrészében megközelíteni. Itt újságpapírból ragasztott gúla, elszáradt lombokkal telt csónak és kitömött nyúl mutatkozott meg az interpretáció szerint „misztikusan, vallásosan és kritikusan” a társadalmi igazságtalanságokkal szemben.

A guatemalai Dario Escobar kétezerkilencben szerepelt a velencei biennálén. Bejárható termében a szétvágott, mennyezetre függesztett kerékpárgumik a méltatás szerint a korunkat uraló középosztályos fogyasztásmánia és elitista logika játékos, de legalább ennyire cinikus kritikáját adták.

Az összetartozás emlékhelye ezeknél sokkal közérthetőbb kompozíció a pesti Alkotmány utcában. Szintén bejárható, sőt bejárandó, mint a pop art és koncept art szülte environment, installáció és ambiente a hatvanas-hetvenes évek óta, de, mint látni fogjuk, egységesebb, egyértelműbb munka, mint az oly sokfélképpen interpretálható és interpretálandó korábbi térbeli műformák.

Bejárhatósága – és ez jogosít a fenti párhuzamokra – vitathatatlan. Hosszú, lejtős úton haladuk a feltételezett lényeg felé, meg-megállva egy-egy ismeretlen helységnév előtt, s keresve, felfedezve ismerteket, mert a támfalakra a tizenkétezer monarchiakori település nevét vésték fel. Erre a reneszánszbetűs névsorra érdemes lesz visszatérni, de egyelőre haladnunk kell a mély és a lényeges felé.

Ez a szentély, szentélykörüljáróval. A falon ótestamentum-idézet (igen helyesen: Károli szöveg), belül pogány gázláng örökmécsesnek kissé nagy foglalatban. Jelentése így is egyértelmű, aminthogy a túlzott egyértelműség, a meghódítandó tartalom hiánya jellemzi és teszi hatásossá ezt az egész furcsa emlékművet.

Összehasonlításul: a két sarokkal odébb, a Szabadság téren hajdan állt trianon-szobrok a maguk nem kevésbé didaktikus formájában is bonyolultabbak, rétegeltebbek voltak. Ne kerülgessük: ráhangolódásra, megértésre, azonosulásra vagy elutasításra késztető érzelmi-értelmi művek. Az Alkotmány utcai lejtőn szó sincs ilyesmiről, csak el kell olvasni a helyneveket és búslakodni; elmélkedni legfeljebb a következetlennek látszó betűméreteken lehet. Ellentétben a sarkon túli Észak egykori szobrával, amelyről legalább tudni lehetett, tudni érdemes volt, hogy a haldokló Hungária figurájába kapaszkodó gyerek tót kisfiú, és Dél lába előtt-alatt heverő búzakéve a Bácska agrárbőségét siratja.

Beszélhetnénk még neobarokk furorról, bravúros csoportfűzésről, erőszakos szimbolikáról az egykori Szabadság teret emlegetve, de enélkül is látszik, hogy a mai trianon-environmentnek nincsenek művészi vonatkozásai. Propagandaépítmény, amelynek esztétikai, szellemi értékén ezreléknyit sem változtat a kierőszakolt presztízs, az, hogy kemény kőbe vésték a szövegeit és utcákat rekesztettek el miatta.

Hagyományos-szokványos szakmai kritikának nemcsak ezért nincs értelme. Az igazi environmentet a szakirodalom egy része úgy értékeli, mint egy-egy korábbi happeningnek az elhagyott színhelyét, tárgyi maradványait.

Mármost ez a happening egyáltalán nem ért véget. A jelek szerint folytatódik.

Videó: Jelen

Az összetartozás emlékhelye; Budapest

Print: Jelen 2020. szeptember 3. 22 – 25. old.

 legutóbbi bejegyzések: 
Kiállítási Hírek

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com