MŰ- ÉS KÖZTÖRTÉNET

Középpontban a budai Postapalota. Nemcsak azért, mert a bevezető teremnek valóban mintegy a közepén található, nemcsak azért, mert az egyetlen makett az építészrajzok között, és ilyen formában az eredetiénél is jobban érvényesül cukormáz színezése. A tornyos-bástyás épület – amelyről minden második külföldi turistának el kell mondani a téren, hogy nem a Budavári Palota, csak postamt, postofice, pocsta – korok gyűjtője és tagadása; egyike, ahogy a kiállítás alcíme ajánlja, a metszéspontoknak.

Építészeti lényege szerint is az: a szerkezettan professzora főművének vasbetonvázra applikált vidéki kedélye nagyjából akkor készül el, kilencszázhuszonhárom és -huszonhat között, amikor Gropius Bauhaus-épületei Dessauban, de súlyos hiba volna a megrendelő kurzust feledve az időtévesztést csupán az építész, ifjabb Sándy Gyula számlájára írni.

Családtörténeti kiállítás, mondja a műcsarnoki alcím, és az igazi családtörténetekben mindig legalább olyan fontos a környezet, a kor, a társadalom megismerhetősége, mint a cselekményt adó generációké.

Jelen sikeres esetben az utóbbit Konok Tamás festőművész és felmenői képviselik negyedíziglen, hozván magukkal csaknem kétszáz év históriáját.

Szereplő személyek: Konok Tamás festő (1930), apja, idős Konok Tamás katonatiszt és fotográfus (1898–1971), valamint anyai nagy- és dédapja, ifj. Sándy Gyula építész (1868–1953) és id. Sándy Gyula festő (1827–1894). Azaz, a magyar és egyetemes festészet 1948-tól napjainkig, inkább fotó-, mintsem hadtörténet múlt századunk negyvenes éveiből, magyar építészet, kivált templomépítészet a huszadik század elejéről, és romantikus piktúránk a tizenkilencedik század második felében.

Időrendben haladva most már. A dédapa, id. Sándy Gyula festő és eperjesi-kassai-pesti rajztanár várromokat fest, a romantikához igazodó alapossággal, óvatosan fel-felszabaduló színekkel. Az anyai nagyapa, ifj. Sándy Gyula a két világháború közötti evangélikus templomépítészet

központi figurája. Belső terei nagyvonalúak és világosak, lutheránus díszítettlenségük mellett is otthonosak. Ellentétben a kőhomlokzatok és lábazatok zordonságával és súlyával, amelyet méltatva a kiállítás kísérőszövege okkal utal a negyvenhatodik zsoltárból következő evangélikus köszöntésre, az erős vár és mi istenünk szavaira.

Ha mindeddig kétséges lett volna a felmenők művészetének társadalmi meghatározottsága, az idősebb Konok Tamás munkássága mindenképpen figyelmeztetne erre. Az idősebb Konok fotografálta a győri Szent László napi körmenetet kilencszázharminckilencben, ahol már akkor is az aranyozott ezüsthermát hurcolták az utcákon (műtárgyvédelem?), és a május elsejei felvonulást negyvenhétben, ahol Rákosi Mátyás óriásportréjával tették ugyanezt. A fotós különös, erős szemlélete ellentéteket oldott ellentétekkel korábban a fronton. Lóvontatású, sárba süllyedő teherautókkal és nem kevésbé reménytelen személykocsikkal viaskodó katonáinak emberfeletti erőlködése, meg az egész keserves abszurditás kiváltotta nevetése valami olyasféle szemléletből erősödik egységgé, amelyben ritka és szerencsés módon él a kor szociofotójának drámaisága és parasztábrázolásának békéje.

S bármily hihetetlennek tetszik is, ez a drámai érzékenység és felülkerekedő harmónia rejlik Konok Tamás nonfiguratív művészetében. Kortársunk, a leszármazott egyike azoknak a mestereknek, akiknek a munkája láttán továbbra is hiszünk a konstruktivizmus kimeríthetetlenségében.

Lejtő II. című sötét vásznán úgy végez nagyon erős zuhanó mozgást egy világos motívum, hogy elől éles, támadóan nyitott térelemnek, a felső végén megbékítő szürke majd fehér semleges sávnak mutatkozik. A Contour dőlt vonalainak geometrikus rendjét stabillá zárja a befogadó négyzet, és távlatokba emeli az égszínkék háttér. A Terra di Siena valóban szienavörös otthonosságának biztonságot, súlyt ad egy mélyszínű derékszög. Egyszóval a mai Konok elegánsan biztos rendje zárja és hitelesíti ezt a különleges családi találkozót, amely oly sokat mond a tagok munkásságán túl korukról és a környezetükről.

Sándy / Konok – Metszéspontok. Családtörténeti kiállítás. Műcsarnok, 2020. október 25-ig

Print: Népszava 2020. augusztus 13., 11. old.