NEMCSAK MÉRTAN

Nem hiába került a zománckiállítás meghívójára és ismertetőjére Pauer Gyula murálisa, a kompozíció látványosságával, goromba vonzerejével nehéz a többi műnek versenyeznie.

Ipari meghatározottságával is. A feltépetten drámai, hasítottan tragikus vagy csészeszerűen öblös-barátságos félgömbökről a képcédula közli, hogy valamennyi nyelétől megfosztott, esetleg azzal soha fel nem szerelt merőkanál. Messze attól a geometriától, amelyet a cím joggal ígér, és amely a bonyhádi munkáknak valóban az alapja.

Annak az alkotómunkának ugyanis, amely a bonyhádi zománcgyárban folyt kilencszázhatvannyolc és -hetvenkettő között, kezdeményezője és végig szellemi meghatározója Pécs volt. Az a később pécsi műhely néven ismertté vált művészcsoportosulás, amely akkoriban elsősorban újkonstruktivista munkái miatt vált ismertté. Hogy a helyi születésű Vasarely op artja, az egykor Pécsről elszármazott Bauhäuslerek, Breuerék, Weiningerék emléke, esetleg Kassák akkori redivivusa volt-e a nagyobb inspirálója ennek az újkonstruktivizmusnak, azt nehéz volna eldönteni.

Az időpont és a helyzet bonyolult; bonyolultan magyar. Itthon a valódi időben, a századelőn a konstruktivizmus csak kezdemény, kiteljesedni csupán az emigrációban tud, és a kezdeményt is fél évszázad igyekszik itthon elfeledtetni. A hatvanas években kezdődő megújulásnak, a megújítóknak így két feladatot kell vállalniuk. Egyfelől kipótolni/feledtetni a klasszikus avantgárd félszázadnyi hiányát, megpróbálni úgy dolgozni, mintha a folyamat élt volna, másrészt nem megkerülni a kortárs kihívásokat. Ráadásul egy olyan, minderre felkészületlen közegben, amely az újdonságokért hagyományosan nem lelkesedik, amely kivált nem mecenál.

Mint a Szentlélek téren is látható, az ellentmondásos kihívásra ellentmondásos válaszok születtek. A mintegy alapító Lantos Ferencet például utoléri azoknak a vezetőknek a sorsa, akiké a kezdeményezői érdem, de akiket teljesítményben a toborzottak, a tanítványok és a szövetségesek messze felülmúlnak. Minden dekoratív kompozíciója korrekten megfelel a kiállítás főcímének, amennyiben valóban nem más, mint zománcozott geometria.

A rideg, fenséges és mégis vonzó matéria, amely régóta ismert felértékelője gyarló és középszerű figuratív próbálkozásoknak is. Nem kevésbé felékesít ekkor szolid kék-fehér csemperendszereket, körszeletekből összerakott szorgalmas szimmetriákat, rutin négyzethálókat, amelyekről csak a második pillantás fedezi fel, hogy nem többek csemperendszernél, körszeletnél és négyzethálónál. Ezzel ellentétesen Bak Imre Cím nélkül kiállított legtartózkodóbb műve (1970) úgy képes kék és fehér átlós szótlanságával egyszerre feszültséget és egyensúlyt, aktivitást és nyugalmat megjeleníteni, hogy támadó és ellenálló derékszögeinek puritán komolysága izgalomban és erőben felveszi a harcot akár a Pauer-mű kihívásával is.

Élő eleven művek Szíjártó Kálmán zománcozott acéllemezei is. Kabinetnyi teret megtöltenek finoman csíkozott, tartózkodó színű táblái, amelyek valahogyan a szilárdságot, a megbízhatóságot hordozzák vitathatatlan eleganciájukkal. Hogyne volna hát komplikáltan is szilárd, megépített és mozgalmas az ő Cím nélkül című munkája hetvenegyből. Amely olyan magabiztosan dolgozik a kékkel, a vörössel és a fekete vonallal, hogy a konstruktivista alapítók negyedik színéről, a sárgáról lemondva is méltó a folytatás.

Egyszóval: több mint mértan. S ha több mértannál a geometriából teljességet építő művek túlnyomó többsége, nyilvánvalóan több Kismányoki Károly már-már lángoló zománckalligráfiája is.

Lantos Ferenc: Cím nélkül, 1970 körül

Hopp-Halász Károly: Cím nélkül, 1969. Fotó: acb Galéria

Ficzek Ferenc: Cím nélkül, 1970 körül

Égetett geometria. Zománcművészeti kísérletek Bonyhádon (1968 – 1972). Vasarely Múzeum, 2019. március 3-ig

Print: Népszava 2019. február 1., 11. old.