GOROMBA ARCIMBOLDÓK
Nem vagyok kompetens, kisvárosi gyerekkorom ellenére sem tudom, hogy hívják azokat a fém-elemeket, amelyekkel a lószerszámok szíjalkatrészeit kapcsolják össze. Holott ezeknek a talán vaskarikáknak meghatározó szerepe van nemcsak a hámok, szügyelők, farhámok világában, hanem Gaál József művészetében is. Elég volna a Bello Brutto III. portréjára hivatkozni, a szájat körberajzoló, de egyszersmind szájkosár szerűen hátrafeszítő darabra, vagy a Phantasma III.-ra, ahol a szemmel (szemüreggel) történik ugyanez.
Hogy aztán a karika szó nem kielégítő, azt már az előbbi Phantasma III. szája is mutatja, amely összenyomott, majdnem nyolcassá torzult önmagába visszatérő görbe elem, nem beszélve a Phantasma I. arcberendezéséről, amelyen egy félkörrel induló, de trapézban végződő láncszem (?) keretezi a szájat és az orrot.
Ennyiből is látszik, hogy Gaál József fejei nem barátságos arcmások. Ha a fentiekhez hozzászámítjuk a szívós, szikkadt lószerszámbőrt, amellyel a faplasztikákat beborítja, azokat az erőszakosan terjedő szögfejeket, meg alattomosan sűrű U-szegeket, amelyekkel az öreg bőranyagot rögzíti, már eleve nem számíthatunk harmóniára. A fából faragott, vastag bőrrel borított fejeken a szemek helyén az üregek mélyek és riasztóan sötétek, az orrokat formázó vaselemek olykor a disznó-karikázás nem éppen gyöngéd aktusára emlékeztetnek, a szájjal vagy vassal szegett szájak többnyire nyitottak.
Gaál mesterien használja az eszközeit, a fából faragott plasztikai magot beborító lószerszám-alkatrészeket. A Phantasma I. koponyáját úgy fedi szíjdarabokkal, hogy azok bizonyosan sapkává, de lehet, hogy éppen az autó és a repülés hőskorának pilótasapkájává válnak. A Katona II. fejét bőrből és huzalból készült mintegy-gázálarc nyújtja meg. A Marszüasz II. homlokán drót és szögek talán-szögesdrót koszorúja emlékeztet a megnyúzott szatír tragédiájára.
Egyszóval: csaknem úgy, mint Arcimboldo. Mert ha a bécsi-prágai olasz mester gyümölcsökből és búzakalászból komponált Nyár-figurát, óntálból és sült malacból Szakács portét és körtéből, zöldborsóból, meg tulipánból Rudolf császárt, nem erőltetett látnunk a rokonságot Gaál szíjpaszományos hermái és vascsat szemű fantazma figurái esetében.
Amelyek csak nagyon rövid első látásra ijesztőek, visszataszítóak vagy embertelenek. Nem kell sokáig a műcsarnoki teremsorban lenni, hogy ráérezzünk a csaknem szájkosaras Bello Bruttó III. szomorúságára, a Marszüasz II. már- már értelmiségi meditatív tűnődősére, a Koponya II. talán
demagóg ordításra, talán rémült kiáltásra nyitott szájának drámájára. Gaál megviselt és első látásra fenyegető, ijesztő figuráinak ugyanis e felszín mögött mindig egyénisége, jelleme, olykor sorsa is van. (Lásd: Archívum.)
Amint a már méretük és keretezetlenségük miatt is elrettentő vásznain, amelyeken a nyomasztóan elnagyolt, hatalmas figurákról rendre kiderül, hogy közük van egymáshoz (Persona binaris III.), hogy kommunikálnak (Persona binaris V.), de legalábbis együtt vannak ketten (Persona binaris IV.). És taszítónak és esendőnek, erőszakosnak és védtelennek ez a végig meglévő kettőssége, meg maga a, nagyon is konkrét, nem festett matéria mégiscsak messzire távolítja Gaál festői és plasztikai művét az elképesztő, de aztán mégiscsak vidor Arcimboldo képeitől.
Akkor is, ha a Gaál művek láttán a szürrealitás drámája éppúgy eszünkbe juthat, amint a szakirodalomnak az olasz mester láttán az a szürrealizmus, amelynek bizonyos axiómák szerint az ősapja volt.
Gaál József: Marszüasz I., 2002 Gaál József: Phantasma I., 2011
Gaál József: Herma II., 2007 Gaál József: Persona Umbra IX., 2018
Gaál József: Vezeklések kora. Műcsarnok, 2018. november 11-ig.