FRIDA KAHLO KONCEPTJE

Ilyennek képzeljük a latin-amerikai piktúrát. A kis Virginia fekete hajfonata, szép mandulaszeme, ívelt szája valami, csak körülbelül tudott rasszkeveréket képvisel, nyugalma, síkbeli ábrázolása Gauguint, csipkéje, piros pöttyös ruhája népművészeti képzeteket idéz. A kísérőszöveg a falon okkal említi a Diego Rivera hatását – Frida Kahlo kilencszázhuszonkilencre festő lett.

Legyőzte azt az amatőr félszegséget, amelynek nyomait az Alejandro Gómez Arias-porté viseli egy évvel korábbról, több lett, mint az A busz másfajta, naivművészi igyekezettel előadott beszámolója, és különösen más, mint az Alicia Galant, amely tizenhetedik századi ősgalériák gátlásaira emlékeztet. Igaz, a Lucha Maria… portréján még mindig anatómiai ügyetlenségek kontrasztálnak a dekoratív ruházattal negyvenkettőben, de hát a húszas évek korai munkáinak minden tulajdonsága visszatért később is.

Festői-grafikusi minőségeket keresni azonban tévút. Mert lehet, bizonyos, hogy az A Few Small Nips tábláján gyermekded a perspektíva és kezdetleges az anatómiai megoldás, ám a késszúrások rettenetesek, és a vérnyomok

és szurkálások a keretre is kiterjednek. A Reményt vesztve vásznán is hiányzik egy tartó abból az

állványból, amely a kötelezővé tett, tehát visszataszító ételtömeget tartaná, de az ételtömeg valóban visszataszító. Hogy aztán a Henry Ford Kórházon megoldatlanok a jelképviszonyok és megint csak anatómiai gondok vannak, ezt az aggályt elfedi az újabb vértócsa.

Merthogy valójában – így a mellékelt magyarázószöveg – a feleséggyilkosság képét a művész életének legnagyobb csalódása hívta életre, az, hogy a férje a kedvenc húgával csalta meg. A reménytelenség vásznán ennél közvetlenebbül jelenik meg a szenvedést okozó halálfejes hal, szárnyas és kolbászféle, de a legleplezetlenebb (és természetesen: legnépszerűbb) a kórházi ágyat, magzatot, köldökzsinórt és vért felsorakoztató munka, amely a vetélés tragikus témáját célozza meg.

Vagyis: Frida Kahlo szenvedéseit Frida Kahlo értelmezésében, de ne tekintsük mércének azt, hogy a művészettörténet nőalkotói milyen felkészültséggel, minőségben és hitellel fejezték ki saját drámájukat és tragédiájukat. Artemisia Gentileschi a megerőszakolását és a meghurcoltatásait, Rosalba Carriera a sikertelen szemműtéteit, Schaár Erzsébet a magányát. És azt se kutassuk, hogy Diego Rivera többszörös felesége miként lett sikeres a zengő-dübörgő mexikói monumentalisták, Orozco, Rivera és Siqueiros grandiózus piktúrájának (lásd: Archívum) a hátsószobájában a privát művészetével.

A képtár szomszédos videókiállításának magyarázószövege pontosan rögzíti a konceptuális művészet mibenlétét: „Mindegy, hogy végső formája milyen lesz, egy ötletből kell kiindulnia. Nem túlságosan fontos, hogyan néz ki a műalkotás.”

Ha elfogadjuk a kétségkívül pontos definíciót, el kell ismernünk, hogy a kilencszázötvennégyben meghalt Frida Kahlo messze megelőzte a korát. Persze aligha ez magyarázza a nem múló közönségsikert. Hanem az oly könnyen elérhető közérthetőség, amelyet nem zavarnak meg festői, formai komplikációk. Házasság, házasságtörés, terméketlenség, szenvedés, és valóban senkinek nem túlságosan fontos, hogyan néz ki a műalkotás.

Ez a magyarázata az évtizedek óta tartó londoni, berlini, párizsi, bécsi diadalmenetnek, amelynek a pesti leágazásában is a teremsor végére hagyott Fridamania kultuszcsarnoka a fő attrakció.

A kijáratnál pirosra eloxált mexikói alumíniumszívek kaphatók.

Frida Kahlo: Alicia Galant, 1927. Fotó: Arelt; Alejandro Gómez Arias, 1928. Fotó: Obras

Frida Kahlo: A busz, 1929. Fotó: Frida Kahlo.org

Frida Kahlo: Reményt vesztve, 1945. Fotó: Etsy

Frida Kahlo. Magyar Nemzeti Galéria, 2018. november 4-ig

Megjelent: https://ahaza.blog.hu/2018/07/17/frida_kahlo_konceptje

 legutóbbi bejegyzések: 
Kiállítási Hírek

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com