EL KAZOVSZKIJ SZÍNEI
Tűzvörös falborítással fogadja a látogatót a Várfok Galéria emlékkiállítása, s minthogy az izzó címfal egy nagyreprodukció harsány kékjével-feketéjével folytatódik, lehetetlen nem El Kazovszkij színvilágával kezdeni.
A szikkadt, kíméletlen sárgával, amelyet az ég vadkékje szárazzá hevít a Sivatagi homokozó III. vásznán, a már-már gyönyörűséges drágakő-zölddel, amelyet az Emlékművön az ismert állat pirossal provokál és ékesít, a lilás áttűnésékkel, amelyek oly bizonytalanná teszik a Hegyi balett VII. vöröseit. De mielőtt rátérnénk e kolorit létezési formáira, állagára, felületére és ecsethagyta szemcséire, meg kell emlékeznünk a feketék szerepéről ebben a piktúrában.
Ez főszerep. Nem tudom ugyan, hogy a fekete keretezés, ez a komor, intő körülhatároltság még a művész irányítása alatt született-e, vagy utólagos rendezői ráérzés a képek szellemére, de bizonyos, hogy funkciója, mert a vásznon/fatáblán található képelemekhez köze van. Ahhoz a vörössel oldani alig próbált feketéhez, amely a Nagy kék Vénuson a címet opponálja, azokhoz a komor kontúrokhoz, amelyek az Én és a hattyúm fasorát (?) fegyelmezik, meg azokhoz az utakhoz, árnyékokhoz és kerítésekhez, amelyek az El Kazovszkij-képeken mind fekete villámként cikáznak.
A Kis purgatórium II.-n zsíros, pazarlóan vastag a fekete út, a Kintornáson a kötéltáncos kutya (?) alatt a kötél feketéje elfogy, csaknem akvarell-vékony lesz, de az ecsetkezelés, a festő technikája a világosabb, az elevenebb színeknél mutatkozik meg igazán. Magabiztosan elnagyolt, goromba technika. Csúf, türelmetlen ecsetvonások, amelyekből valamiféle hegyvonulat alakul ki a Cím nélkül (Kaszás párkák) tábláján, hasonlóan goromba és keveretlen vízszintes és köröző ecsetnyomok, amelyekből talán tetők, talán sátrak, de meglehet, hogy újra csak hegyek lesznek a Három párka (Három grácia) vásznán.
El Kazovszkij tündöklő színeket fest és mesterien tudja elkedvetleníteni az ezekbe belefeledkezőt. A kékséges kék eget gépiesen felvitt, kopottszürkés bárányfelhő tömeggel szórja meg, piros tetőket fokoz le lusta, szabálytalan rétegvonalakkal, elmaradhatatlan kutya/farkas/sakál motívumát, ha piros, rendetlen fekete kontúrral teszi igazán azonosíthatatlanná.
Erősíti a képek világát. Hiszen az Emeletes táncosnők vastagon festett, szinte tubusból kinyomott szoknyahullámzása nem ellentéte, hanem része annak, hogy az állítólagos táncosnők mintha egymásba szúrt pörgettyűk volnának, és, hogy oldalról biztosan egy békaszerű ragadozó figyeli őket. Amint az Emlékmű szobrászállványra állított szamovárja/fedeles kancsója/idolja is attól lesz még nyugtalanítóbb, hogy megformálása a környezetéhez képest elnagyolt. Bizonytalan, kétséges.
Egyszóval szürrealitás, mondhatnánk felkészülten. Hiszen nem kell a Három párka a sivatagban bizarr ötletéig eljutnunk (előttük szögesdrót, a sivatagot sokszínű cikk-cakkvonal képezi), elég az első nagyterem legelső képénél megállni. A három csúcsra állított nőalak felül elegendően szoborszerű, deréktól lefelé eléggé furcsa-puhán rovátkolt (rovarszerű) ahhoz, hogy igazolja a kettős képcím összeférhetetlenségét: Három párka (Három grácia).
A párkák más képen balettszoknyát viselnek és kaszákba karolnak, megint máshol hattyúk átváltoznak és purgatóriumok nyílnak, de a festő jól ismert mitológiai kötődései (mitológia-átköltései) sem indokolják önmagában a szürreális jelzőt. Nemcsak azért nem, mert ez a nagyon szuverén festészet legalább annyi szabadsággal és szabadossággal élteti a színeket és kezeli önkényesen a formákat, mint egykor az expresszionisták. A hatás ennél bonyolultabb. Ha megfigyeljük, hogy az El Kazovszkij-kompozíciókban mennyi egyensúly, titkos szimmetria, ritmus van, hogy a szabadon-szabadosan kezelt szín, forma és motívum milyen mélységesen megnyugvó rendbe rendeződik, végképp elmegy a kedvünk a kategorizálásától.
Motívumait már feltárták (feltárta ő maga), az életmű életből való levezetése közkincs, performanszait ezúttal is vetítik. De mindezekből önálló, önértékű piktúra lett. Egyszerre gyönyörködtető és baljós, vész teli és magával ragadó, mint a legjobb irodalmi romantika, mondjuk E. T. A. Hoffmann szabadulni nem hagyó történetei.
El Kazovszkij: Három párka (Három grácia), 1989
El Kazovszkij: Kis angyalok kara. Purgatórium XXII., 1992
El Kazovszkij: Én és a hattyúm, 2002
El Kazovszkij: Emlékmű. Várfok Galéria, 2018. július 28-ig