Tanulmányút a vulkán tetején

Volt magyar Neue Sachlichkeit – ez az egyik meglepetése a Berlin – Budapest kiállításnak. Mert ha eddig úgy gondoltuk, hogy keményen figurahű, naturális festészetet nálunk csak a meg- és önmeghatott római iskolások műveltek a huszadik század első felében, a tévhitet most opponálják a berlini leletek. Rauscher György illúziótlan férfiportréi éppoly kíméletlenek, Vaszkó Ödön látványhoz ragaszkodó városképeiben éppúgy van némi lidérces, lappangó téboly, mint a példaadó stílusirány német főműveiben.

A jobb híján hol új tárgyilagosságnak, hol új tárgyiasságnak magyarított izmus hazai képviselői korán meghaltak ahhoz, hogy itthon folytathassák. A másfél berlini évtizedet áttekintő kiállítás azonban többnyire életművek megalapozását, mesterpályák indulását mutathatja be. Az alcímben kijelölt 1919 és 1933, e két, oly kevéssé artisztikus, ám annál brutálisabban valódi periódushatár között úgyszólván minden forradalmakban kompromittált, elkötelezett, vagy csak szabadabb levegőre igyekvő magyar alkotó megfordult a német fővárosban, szélesebben Németországban; Kállai Ernő könyvcímével mondhatjuk, hogy az Új magyar piktúra.

Hogy ott született meg és múlt ki a magyar expresszionizmus, azt egyebek közt Bernáth Aurél két starnbergi képe, Berény feszes álzsánerei és Scheiber Hugó egyetlen önportréja tanúsíthatja. Bernáth egyszerre villantja fel az eredeti törekvés hideg-kék szenvedélyességét, és alapozza meg azt az intellektuson átszűrt lírát, amivé ez a szenvedélyesség itthon békül. Berény is itt kezdi ellazítani lefegyverző nőiességnek, kihívó erotikának és merész színellentéteknek azt a korábbi mesteregységét, amely majd hazatérte után szemérmes gyöngédséggé és elegáns kolorittá érik.

Scheiber azonban már Berlinben fogyaszthatóvá szelídíti az Önarckép színes háttér előtt féktelen, hatalmas expresszionizmusát, és barátja, Kádár Béla is kint tesz előkészületeket a hazai (késői, mai) sikerekre. Scheiber kabarét, körhintát, kávéházi párokat örökít meg könnyed kubista kézzel és futurista csuklómozgással, Kádár Chagallra csodálkozva fest olyan álnépi jeleneteket, amelyek vidor hangulatukban már-már Pekáry István későbbi életművét látszanak megelőlegezni.

Kádár korszerűségét sokkal inkább a két bemutatott Egry-remek színeit felvillantó Hidas városkép, semmint akkori nonfiguratív-félig nonfiguratív vásznai bizonyítják. Az utóbbiak legalább olyan bűvész-sikerrel mutatnak fel kubista analízist, szintetikus kubizmust és ezt fogyaszthatóvá szelídítő kolorizmust, mint a figuratív Pásztorok látogatása, amelyen a betlehemi pásztorok tréfás piros ajkakat és vörös-fekete csíkos pantallót viselnek.

Ha absztrakt festészeten nem az akkori magyar próbálkozások divatutánzó forma-applikációit, sormintával díszített geometriáját és elvontsággal kacérkodó látványfestészetét értjük, igazi, véresen komolyan vett nonfigurativitásként mindössze két mesterteljeítmény marad: a korai Bortnyik remekmű képarchitektúra-mappája és Máttis Teutsch izzó expresszionizmusa.

Talán ezek tükrözik azt a kráter közeli, robbanni készülő világot is, amely a húszas évek Berlinjét drámáival, komédiáival, eszeveszettségeivel és politikai feszültségeivel meghatározta. Tánc a vulkán tetején – ezzel a címmel rendeztek tavaly ilyenkor művészeti kiállítást a német fővárosban Berlin húszas éveiből. (Lásd: archívum.) Ebből, a vulkánból a magyar emigráció láthatóan keveset érzéklelt. Ha az őshonos piktúra ekkor szenvedélyesen kihívó volt, mint az expresszionistáké, kíméletlen, mint a Neue Sachlichkeit művészete, provokatív, pimasz, a trágárságig szókimondó, mint a Groszé, a Beckmanné, a Heartfieldé, nos, a magyar emigráció mintha kívülálló ösztöndíjasként élte volna meg a berlini éveket.

A vulkánkitöréseket már megtapasztaltak készülődése majdani jobb és rosszabb időkre – ezt az állapotot mutatja be a Falk Miksa utcai gazdag kiállítás, amely épp ezért látványos, sokszínű és őszinte. Telitalálat, hogy a diszkrét hangszórókból Marlene Dietrich szól, miszerint tetőtől a talpáig átjárja a szerelem,

és nem Lotte Lenya énekel Brecht-szongokat,

vagy Ernst Busch kombattáns Tucholsky-kuplékat.

(Berlin – Budapest 1919-1933. Virág Judit; 2016. november 27-ig.)

Mentés

Mentés