SZURCSIK JÓZSEF NEM BÉKÜL
Jó szemű néző még mindig felfedezheti az architektúra emlékét a kétdátumú Alattvalókon. A Godot Galéria főfalára került olaj-akril képen ugyan csupán a sajátos technika következményei, a vízszintes-függőleges repedések és álrepedések utalnak Szurcsik József egykori téglasoraira, de a képzettársítás elkerülhetetlen. Ezekből az építményekből egykor férfifejek bukkantak ki, ha éppen gyárkéményt alkottak, olykor férfiprofilt borítottak sejtelmes burkolatként, sőt, puha, hajlékony és keserves férfiarcot öltöttek berlini, New York-i és moszkvai helyszíneken.
Ha az építettség eltűnni látszik is, a közérzet megmaradt a Szurcsik-képeken. Nem mindig olyan kendőzetlen formában, mint az Alattvalók vásznán, amelyről nehéz volna eldönteni, hogy prófétai átkát a huszonnyolc évvel ezelőtti grafika, vagy a közelmúlt táblaképe (innen a kettős évszám) hirdeti-e súlyosabban. De a közérzület, a mind kevésbé látható, s így még inkább fenyegető világromlás a korábbi grafikákon átszúrt testek és átfúrt koponyák nélkül is jelen van.
Szurcsik szereplőit mindig nehéz volt jellemezni. (Lásd: Archívum). A Kertész fejéből nemcsak növendékfák nyúltak ki, az arc egyszerre volt mosolygó, lemondó és megvető, a Gondolatelszívó áldozatai olyan elszánt-magabiztosan ültek az eszköz alatt, hogy talán nem is áldozatok, talán tettestársak is voltak egyben.
Szurcsik József: Kételkedők, 2015
A most látható figurákat talán a fekete monokrómia teszi nyugtalanítóan talányossá a Bartók Béla úton. Hiszen a Két bajnok tiszta, fiatalos tekintete még a fejükre-fejükbe épített kockák ellenére is töretlen, izmos nyugalmuk magabiztos, és hasonlóképp, a Kételkedők várakozó, meg szemlélődő nyugalmát is csak alig-alig modulálja a homlokukból kinövő hasáb. Mind jóravaló, rokonszenves fiatalemberek, értelmes szemek, tiszta arcok, még a kinézetük is rendezetten zakós-nyakkendős vagy atléta-félmeztelen. De hogy a derék férfiak, fiúk körüli nyugtalanságot, feszültséget nem egyedül a kockák és hasábok bizarrsága okozza, azt sorozatnyi új, először látott portré mutatja.
Szurcsik József: Szembenéző, 2010-16; Kiút kereső, 2016-18
A tizenhatos Pihenőnek még a homloka sík, de inkább alvás közben meglesett helyzete, védtelen arca érzékeltet kiszolgáltatottságot. A határozottan afrikai Szembenéző püspöksüvegként visel hasábos koponyarészt, de vádoló, szomorú tekintete határozza meg az élményt. Aztán rendre sorakoznak a tavaly készült, térgeometria nélküli jellemképek. Az Elvágyódó, a merészen aszimmetrikus kivágásával, a falrepedéseket viselő Jövőlátó a tengerszerű tintakék hátterével, meg a romos Barátság, amely kék sivatagból emelkedik ki repedező emlékműként.
Szurcsik József: Messzeség, 2018
Az eddig háttér tájak aztán az idén önállósodnak. Önállósodnak, de nem békülnek. Szurcsik mostanában domboldalt és horizontot fest Messzeség címmel, kanyargó folyót zöld, szakadékos parttal, ugyanazt kék hegyekkel és naplementét, amelyeknek az Ismeretlen hely I., II., és III. sivár címét adja. És a képek hasonlóan illúziótlanok, mint a címek. Sőt, rosszkedvűek, rosszkedvűen romantikusok. Az ég nehézkes vörösbe borul, a vízpart vészjóslóan kék – éppen csak Dobozi Mihály és hitvese (a Madarász Viktoré), meg Caspar David Friedrich holdat néző társasága hiányzik az előtérből.
Azaz, épphogy nem hiányzik, Szurcsik újabb sorozata figurák nélkül is lefegyverzően nyugtalanító. A festő a jelek szerint újra visszatért a monokrómtól a kolorithoz, a figurától és a figura hátterétől az önálló tájhoz, de álláspontján nem változtatott. A talpnyalás, besúgás, a fejre taposás grafikai brutalizmusát mostanra úgy váltotta fel ez az ugyancsak kétélű egyszerűsödés, hogy korántsem tűnik el a nézőből az előzőek kiváltotta tiltakozás és bizonytalanság.
Szurcsik József: Átjáró a múltba, 2012
Szurcsik József: Ismeretlen hely 3., 2017
Szurcsik József: Távolság, 2018
Szurcsik József: Helykeresők. Godot Galéria, 2018. június 2-ig