MODERN VEGYES

Hincz Gyula művei a két világháború között

Városi Művészeti Múzeum, Győr

Hincz Gyula ötvennégyben megfestette a Szabad május 1.-et, ezt a felelőtlenül színes, behízelgően hazug vásznat, és sokan így emlékeznek rá. Hincz a hatvanas években színpompás falkárpitokat tervezett, merész, bravúros rézkarcokat készített, amelyek mind megújítói voltak a megújulásra váró magyar művészetnek, mások eszerint emlékeznek rá. Hincz Gyulára azonban manapság, félő, legtöbben sehogyan sem emlékeznek. A legkevésbé arra a megintcsak nem pusztán önmagára utaló kezdeti korszakára, amelyből most a győri képtár rendezett válogatást.

Nem tudjuk, mert nem tartjuk tudni érdemesnek, hogy a kilencszáznégyben született Hincz csaknem csodagyerekként jelentkezett a két háború közötti művészetünkben, hogy reménységként, a modernség letéteményeseként tekintett rá évtizedeken át a magyar progresszió. Igaz, Kállai Ernő harmincnyolcban fájdalmasan pontos bírálatát adata „szalonfi” felületességének, de híres és alapot vető negyvenkettes Őszinte beszámolójában Hinczet is a nagy reménységek között sorolja fel. Kassák a Nagybányával kezdődő áttekintésében, Pogány Ö. Gábor a magyar festészet forradalmárait kötetbe emelő művében hosszan, az utóbbi egészen átlelkesedve méltatja; előtte, a háború előtt leghaladóbb mestereink kiállítótársa az akkor legmodernebb művészetet támogató galériákban.

Festészete akkor, első látásra sokféle. Táblakép méretű tuskompozícióiban bravúros egységbe hozza a nem csak nálunk tartalékba tett konstruktivizmust a megállapodó, gyanúsan nyugodt újklasszicizmussal, de Gyár című művén még csaknem egyidejű, up-tu-date a még mindig lobogó szovjet-orosz avantgárddal is. Szó sincs róla, hogy utánzó, hogy epigon volna! A fekete-szürke papír-tus művön a gyárak, gyárkémények, vastraverzek és vezetékek olyan magabiztos mérnöki pátosszal jelennek meg, mint a produktivisták álmaiban, s köztük az elszórt geometrikus testek, a sodródó elvont formák oly finoman változatosak, mint Kandinszkij vagy Liszickij legérettebb absztrakcióin. A festő huszonnégy éves, az időpont a kilátástalan magyar kilencszázhuszonnyolc. Nincs tehát különösebben meglepő abban – az abszurd egészében Hincz modern orientációja – , hogy még abban az évben, de legkésőbb a következőben színes, szürreális Háromszöget fest, amelyen már a triangulum sem igazán geometrikus, ellenben lebegő, csíkozott formák, baljós hullámzások és kis, provokatív körök alkotnak absztrakt képvilágot.

A Jó éjt, kedvesem finom kék foltokból, szabályos, és firkált négyzethálókból sző lírát ugyancsak huszonnyolcban, és a következő két évtizedben Hincz még legálabb féltucatnyi izmust, stílust és műfajt próbál ki egymás után. Konstruktivista pavilonokat és színpadképeket tervez, az utolsót, talán a legbravúrosabbat, negyvenhatban. Az absztrakt vonulatot a szürrealizmus irányába kanyarítja, immár plasztikus-fenyegetővé súlyosbodó vásznakon. Gyümölcs-csendéleteket fest olyan sommázó-geometrizáló fegyelemmel, amilyennel majd huszonöt év múlva mernek közelíteni a látványhoz korszerűsödni vágyó magyar festők. Gobelin-szerű, mély és szép foltokból sző tájképet, hogy előlegezze késői kárpit-tervező sikereit. S bizonyára nem végül, erősíti azt a könnyed-elegáns, modern mód ábrázoló, tartalmas piktúrát, amely oly sok nem-konzervatív mesterünket segítette át a negyvenöt utáni szabadságba.

Sokfélesége többértékű és determinált. Anélkül, hogy svádáját és nyughatatlanságát bárki mentegetné, látni kell, hogy a sajátos hazai állapotok nem mindennapi szülötte. Korántsem áldozata, de nem is átlag-résztvevője. Ha meggondoljuk, hogy az olyan szürrealizmusból, amilyen a baljós Tengeri kagylóké, egy egész iskola nőtt ki ugyanekkor a cseh festészetben, ha tudjuk, hogy a szovjet-orosz példa nyomán milyen konstruktivista nemzeti művészet erősödött meg az első háború utáni Lengyelországban, Hincz csapongásait másképp látjuk. Csaponghatott, mert nem volt tétje, mert csapongásainak sem komoly szellemi-szakmai közeg, sem moduláló-reguláló műkereskedelem nem állt útjába.

És mert – hiszen ördöngös tehetség volt – e csapongások igazi eredménye mindig, minden korszakban jó néhány remekmű volt. A győri kiállítás nagyon látványos produkciókból és érett, tartalmas festményekből áll.

Népszabadság, 2007. június 27. 11. old.