ALFONS MUCHA VALÓSÁGA


Akármilyen meglepő, Alfons Mucha modelljei valójában tramplik voltak. A körültekintő kecskeméti kiállítás a fő- és remekművek mellett bemutatja a mester készítette modellfotókat is, és látnunk kell nagy hasú hisztérikákat, férfias tekintetű nagyasszonyokat és naivát, aki úgy ragad meg egy hegedűt, ahogyan egy hegedűművész háztartási alkalmazottja tenné ura távollétében.

Ezekből lettek a tavasz karcsú nemtői, a napszakok virágövezte nimfái és a Nectar márkájú likőrt, meg Job cigarettapapírt üdvözítő istennők. Mert ha valakiben kétely támadna, és a lefényképezettek nem épp csábító alakját az ideáltörténeti különbséggel, a turnűr- és florentinkalap-korszak sajátos nőeszményével mentegetné, ahhoz a mester teljes munkássága a cáfolat. A mindig hosszú combú, karcsú leányok, a decensen fedetlen mellű asszonyok, amelyekkel-akikkel nemcsak folyóiratot, kekszet és litográfiát, hanem életérzést, hangulatot, vágyakozást is el lehetett eladni.

Természetesen bőség, derű és boldogság életérzését egy gyümölcskoszorút pazarlón szétpotyogtató, saját hajáradatában fürdő Ősz, és ígéretes, fényes nap hangulatát egy sziromzuhataggal koronázott szőke Reggel figurájában. Mucha titka, hogy mestere volt a dolgok megszépítésének és mestere e szépség elhihetővé tételének. Maga írja az isteni Sarah Bernhardtról, hogy a tragika „mindig szégyellte kissé alacsony homlokát”, és módszerei voltak viszonylag kis szemeinek érvényesítésére, de ezekből a hátrányokból mi sem látszott a színpadon, és persze Mucha korszakalkotó, hosszú plakátjain sem.

A Médea plakátján a megrettenő szem, a Musset darabén a tépelődő Lorenzaccio tekintete csaknem naturális; Mucha, mint mindig, hatalmas fölénnyel váltogatja, ötvözi a szecesszió (Párizsban vagyunk: az art nouveau) és a reális ábrázolás eszközeit. A Musset-darab háttere (háttér-kárpitja?) úgy érett reneszánsz, úgy korhű, hogy palmettáit és gránátalma-motívumait laposra és vastag kontúrúvá préseli a szecesszió, Médea lába előtt az áldozat textildarabok, ruhadíszek és kicsavart végtagok halálos kalligráfiája, a legmeghökkentőbben azonban a szimbolikus napszak és évszak nyomatokon él egymás mellett (mert együtt él!) gyöngéden részletező nőarc és szeszélyesen örvénylő lepel-, vagy virágözön.

Eddig tart Mucha valósága, és ennyi elég is. Több egyrészt azért nem kell, mert életműve – sose feledjük – reklámművészet, és addig nagy művészet, amíg megmarad reklámművészetnek. Célja, akárhogy is, figyelmet irányítani, bemutatni és vágyat kelteni dobozos keksz, pezsgő és irodalmi folyóirat iránt. Másrészt piktúrája-grafikája egyszerre korától független és korának csúcsteljesítménye.

Függetlennek bizonyul, ha tisztázzuk, hogy fénykora évtizedeiben mi minden történik az örvénylően változó képzőművészetben. A Sarah Bernhardt sorozat kezdetével egy időben a főműveit festi Cézanne, a Médea után egy évvel az Ermitázs Saint Victoire-ját, és az egyébként jó barát Gauguin nem kevésbé főművét ”tahiti feleségéről”, a Nevermore-t. Tizenkettőben viszont, amikor Mucha a Le Mois folyóirat megvesztegetően tűnődő, érzelmeket és virágfüzéreket összefonó, szecessziós borítóit komponálja, a kubizmus éppen analitikus periódusát végzi.

És mégis, a fenyegető német expresszionisták és a rohamozó orosz avantgárdok évtizedében is, a szecesszió utódai általi súlyos megtagadás idején is, Mucha szecessziója él. Nem hanyatlik, hiteles akárcsak Klimt és Schiele lényegében azonos égöv alatt született szecessziója.

Tragédia akkor történik, amikor mindez megszűnik szecesszió lenni. A Párizsból hazatelepült hazafi Mucha Csehszlovákiában és Csehszlovákiának megvalósítja azt a Szláv eposz című monumentális falképciklusát, amelyre úgyszólván egész életében készült, és amely tartózkodóan nyilatkozó szemtanúk és művészettörténeti fejezetek szerint sem mérhető a maradandó plakátokhoz.

A kecskeméti Bozsó Gyűjtemény Prágából érkezett, nagyon látványos és elegáns eligazító szövegekkel irányított vendégkiállítása csupán tapintatosan utal a már korántsem szecessziós munkák meglétére.

Alfons Mucha: Medea (Sarah Bernhardt), plakát, 1896; Lorenzaccio (Sarah Bernhardt), plakát, 1896

Alfons Mucha: Virágok. Rózsa, 1898; Nőszirom, 1898

Alfons Mucha. A szecesszió vonzásában. Kecskemét, Bozsó Gyűjtemény, 2019. december 1-ig

Print: Népszava, 2019. október 3. 11. old.

 legutóbbi bejegyzések: 
Kiállítási Hírek

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com