MAGYAR AVANTGÁRD

2018/12/27

 

Korniss Dezső ismerőinek már az első teremben fel fog tűnni az életmű egyik meghatározója. A Szentendrei utca (1939) fekete pötty utcakövei, a Szentendre (1935 k.) majdnem pacás tetőmintázata az azonosulásnak és a játékosságnak olyan finom érzelmi ambivalenciáját teremti meg, amely markánsan és évtized múltán majd a háború utáni főművekben teljesedik ki.

 

         Kornisst minden méltatás szerint a világháború élménye formálta nagy művésszé. Mert bármily biztatóak a szentendrei városrészletekkel egy időben készült kubizáló gyakorlatok, bármennyire volt ez a próbálkozás a harmincas évek Magyarországán merész tett és megtorlandó botrány, a geometria és a szürrealitás tanulságait majd a hadifogságból hazaérkezett Korniss fogja hasznosítani.

 

 

         A kettőt mindjárt együtt. Hiszen a Kántálók, ez az első látásra oly jókedvű remek hiába épül csak síkgeometriából, szépszínű háromszögekből és téglalapokból. Ez a mértaniság önmagában is játékos, kétértékű lenne, és a hosszú függőlegesek (bábfigurák nyele?) tovább fokozzák az emberek-nem emberek bizonytalanságát. Amely aztán a vésett, festett (indián? busó?) arcok nem feltétlenül örömteli tekintetével lesz kétségesen megnyugtató.

 

        Korniss ugyanezzel a kettősséggel modulálja a drámát a hagyományos-tragikus, de foltokkal, festék-elfolyásokkal emberivé tett két Feszületen, a már-már viccesen félkör-szemű Gyászolón, sőt a Reménytelen harcon is, amelyen embernek-toronynak egyaránt tekinthető szélkakasos szereplő értelmezi a madárfigurák kíméletlen, vad összecsapását.

 

         Mintha soha nem döntötte volna el egyértelműen azt, amit megfontoltabb pályatársak jó időben eldönteni szoktak. Vissza-visszatért a vajdai-kornissi népművészeti inspirációhoz, de a miskakancsó motívumból olyan csúfolódóan geometrizáló, mégis tiszta érzelmű Miskát festett, amely ünnepélyesen és vidoran tekint a mellé most kiállított néprajzi kerámiakollekcióra. (Kurátor: Kolozsváry Marianna.). Már korábban megfestette a Laokoón csoportot, tengerrel, tengeri kígyóval, csak a rettenetes sorsú áldozatok mintha Picasso Életörömének ritmusára viháncolnának.

 

         S ha már hatás, időrend: a kornissi kvalitás nehéz feladat elé állítja az előkép- és analógiakutató művészettörténetet. Ő ugyanis olyan gyorsan és olyan kompetenciával fedez fel és sajátít ki elemeket a világból, hogy nem hagy időt az utánzás megállapítására. (Lásd: Archívum.)

 

         Nézzük a kalligráfiákat. Korniss csorgatásai minden kötetlenségük ellenére többek spontaneitásnál. A Plasztikus kalligráfiánál ezt magyarázni sem kell. De ha valaki szabálytalan foltok szabályosan vízszintes rendjét fedezi fel a Kalligráfia II.-ben, és trikolorgyanút kelt benne a Kalligráfia (fehér-piros-zöld), az a néző egyéni fantáziájával kevéssé magyarázható.

 

         Az utóbbi, piros és zöld sávra csorgatott fehér foltrendszer helyileg is átvezet az utolsó nagy korszak termeibe. Két oldalt két-két cifraszűr díszíti az átjárót, mutatják a lényegi különbséget. Azt,

hogy a rátétes szűrmotívumokból rablók, a piros virágékítményekből pásztorok lesznek, hogy hagyományos népművészeti elemek képpé lényegülnek át. Tulipánfejű figurák, de határozottan figurák hajolnak, intenek, mintha duhajkodnának, legalábbis énekelnének, rablók bujkálnak, sőt sziromtestű perszónák mutogatnak erotikus nyílásokat. (Sex).

 

        Az ihlető örökség – ez a legnehezebb, ebbe törik bele legtöbbször a népbarát festészet bicskája – egészen más, önálló képi minőséggé lényegül. És nem tesz egyebet az általánosabb örökséggel a nonfiguratív Korniss sem. Felhasználja, alkalmazza, alakítja a trikolórt, nemzeti szín konstruktivitást fon össze piros-

 fehér-zöld szürrealitással, tulipánformákat transzponál szerkezetté ezzel a meleg, semleges és hideg színnel.

 

 

 

  

     

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

      Az utolsó terem zengő geometrizmusában végképp megértjük ennek a piktúrának a nagyságát. Korniss, nehéz árakat fizetve is, végig művelője volt az avantgárdnak. Csak éppen folyamatosan átalakította, mindig a maga szelleméhez formálta a világ modern művészetét. (Lásd: Archívum).

 

         Mint Egry az expresszionizmust, Barcsay a konstruktivitást, Derkovits az expresszionizmust és a konstruktivitást együtt. Ezért, a teremtő kettősségért, nem egyszerűen a trikolór miatt használható a szószerkezet: magyar avantgárd volt.

 

     Korniss Dezső: Szentendre, 1935 körül

 

      Korniss Dezső: Reménytelen harc, 1948

 

     Korniss Dezső: Laokoon (Küzdés) I., 1948

 

Csak tiszta forrásból. Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső (1908-1984) művészetében. Nemzeti Galéria, 2019. április 7-ig

Megjelent: https://ujnepszabadsag.blog/2018/12/27/magyar-avantgard/

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

 legutóbbi bejegyzések: 

November 13, 2019

October 30, 2019

October 15, 2019

August 14, 2019

Please reload

Please reload

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com