A MEGVÁLTÓ KONSTRUKTIVITÁS

2018/09/04

Sok szálon kötődik a vendégkiállítás az itthoni művészélethez, a küldő Székely Nemzeti Múzeum tudatosan gyűjtötte az onnan elszármazott festők és szobrászok munkáit is. Így látható most egyebek között a Csíkszentléleken született Nagy István férfiportréja, meg – ezen azért mindig meg fogok lepődni – a Brassóban világra jött Koszta József súlyosan békés mezei zsánere.

 

 

 

         Kínálkozik a ráismerés a Szőnyinél, Aba Nováknál egy évvel idősebb Nagy Imre későbbi, de hasonló Árkádia-festészetére, de ezen, meg a nagyszerű aktivista-utódnak bizonyuló Mágori Varga Béla dinamikáján kívül egyéb analógiákra hívják fel a figyelmet a Vigadóban későbbi, csaknem kortárs képek.

          Mohy Sándor Építkezőkje másképp mutatkozik rokonnak. A téglasoron tervrajzot kiterítő kéksapkás kőműves, az óriás gyalut lendülettel mozdító ács vagy asztalos, a szalmakalapos, kezében szerszámot nem tartó, nyilván segédmunkás mind ismerős munkaábrázolásokból, meg a valóságból. Az pedig, hogy az ács-asztalos inge lemezként gyűrődik, hogy a szalmakalapos trikója némiképp megszerkesztett, s hogy nem kevésbé geometrikus a háttérbéli gerendavivő öltözéke – mindez festészetünk múltját idézi. Azokat a hatvanas, hetvenes éveket, amelyekre ezúttal nem lehet nem emlékezni.

         Sőt: ötvenes évek legvége. Ötvenkilenc márciusában nyílik meg a VII. Magyar Képzőművészeti Kiállítás, amelyet négy ismert év kihagyása után rendeznek meg. És amelyen bizonyosan először jelenik meg a megváltást ígérő konstruktivitás. Az a modor, amelyet a kortársi rosszmájúság erővonalas naturalizmusnak titulál, és amely igen gyakran bizonyítja, hogy rászolgál a terminus technikusra. Hiszen sokszor nem más, mint az addigi pártos zsánerfestészet, plakátpiktúra vagy történelemillusztráció stilizálása.

         Miénk a gyár! 1919 – ez egy Kádár György olajkép címe, amelyen az addig is elvárt gyárkémények, üzemcsarnokok és puskás munkások láthatók. Csak éppen a kémények és épületek korábban nem tűrt, csupasz hálószerkezetet képeznek, a csarnokok falát valamiféle négyzetháló tagolja, és a fegyvereseken valóban szerkezeti vonalak vonulnak. Nem dinamika, nem az akkor még mindig megtagadott aktivizmus tépő, szakító, egyszersmind tömörítő vonaltámadásai; Tóth Imre az évforduló évében Kivégzést állít ki, mozdulatlan kockákból higgadtan felépülő siratókkal és áldozatokkal.

         A fogás – egyszerre tematikusnak és modernnek lenni – rövid időre beválni látszik. mert a hirtelen felfedezett konstruktivizmus, ez a nálunk addig soha be nem teljesedett izmus nemcsak a tematikához igazodóknak és a bizonytalanoknak kínál megoldást. Ne feledjük, hogy a harmincöt év alattiakat felsorakozató stúdiókiállítások azért kapnak esztendőről esztendőre kritikát ekkortájt, mert tömve vannak Picasso- és Braque-utánzatokkal.

 

         Tömve vannak, mert a negyvenkilencet követő több mint évtized, meg a festészeti múltunkban található folyamatossághiány következtében nem könnyű érvényesnek, valódi kortársnak lenni. Nemcsak a stúdió-korhatár alatt segíthet-segít tehát az inkább konstruktivista ismeret , mint konstruktivista hagyomány.

 

          Hasonló történhetett hasonló feltételek között – ha időben a fentieknél később is – Erdélyben. Izsák Márton elnagyolt-stilizált Táncosok szobrával, Jecza Péter lényegre egyszerűsített Ikrek kompozíciójával és Korondi Jenő Archipenko korába vágyakozó Évájában.

 

         Szakasztott úgy, mint errefelé Martsa István eléggé merev, mechanikus Auschwitzi emlékművével hatvanötben, Segesdi György hasonló, de nem ezért száműzött Marx és Engelsével fél évtizeddel később. Művekkel, amelyek megoldását az a konstruktivitás segítette, amely másoknál, keveseknél nem ellesett, nem felhasznált technika, hanem a dolgok lényegét alkotó teljesség.

 

         Amilyen – hogy visszatérjünk Erdélybe – Bodosi Dániel Kaszásokjának zuhanó-zakatoló emberritmusa, Kosztándi Jenő komor-felemelő Zúzmarája, és természetesen Máttis Teutsch konstruktívnak szabados, szabadosnak konstruktív Lelki virágja.

 

 

 

 

 Kostándi Jenő: Zúzmara, 1966                                                Bodosi Dániel: Kaszások, 1981.

 

         Mágori Varga Béla:Tájkép, 1930-as évek

 

 

Panteon - A Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteményének bemutatása. Pesti Vigadó, 2018. szeptember 30-ig

 

Megjelent: https://ahaza.blog.hu/2018/09/04/a_megvalto_konstruktivitas

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

 legutóbbi bejegyzések: 

November 13, 2019

October 30, 2019

October 15, 2019

August 14, 2019

Please reload

Please reload

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com