AZ ABSZTRAKT HINCZ

2018/03/27

 

      

 Pokoli paródia – gondolhatja a tájékozott néző Hincz Gyula Római vázlat című táblája láttán. Átszellemült helyett frivol profil, térdre ereszkedés helyett levágott fél láb, kenetes pasztellszínek helyett erőszakos firka. Lám, a harminc-harmincegyben római ösztöndíjas Hincz – vélhető még mindig – hamar megtagadta a magyar ösztöndíjasoknak kiutalt novecentót.

 

                  Csakhogy a váci múzeum Hincz-emlékgyűjteménye 1928-ra datálja a táblát, és nem ez az egyetlen akadálya a kereszténynemzeti fölötti győzelemtudatnak. A festészeti közemlékezet több hasonlóval együtt ismer egy Angyali üdvözletet valahonnan a harmincas évekből, egy lelőhelyét nem találtam Hincz-kompozíciót, amely eredeti módon felel meg minden akkori egyházművészeti katekizmusnak.

 

         Igaz, még mindig távol a kötelező sápatag kegyességtől. Mária kék leple kék zuhatag, a hírhozó fehér köpenye szinte kőfaragvány, a talaj, az aljnövényzet súlyos, és az egész képfelületet dús, testes, életteli kolorit tölti ki.

 

         Akárcsak a Parasztasszonyokat, úgy két évtizeddel később. Ez utóbbi zsánerkép volna. Beszélgető asszonycsoport egy sárga fal előtt, pompás, fenséges foltok, lila szoknyára húzott téglavörös blúzok, kék árnyékok a barna-vörösen izzó földön. A figurák elmosódottak, elmossa őket az elementáris, áradó színvilág, és sajátos módon mégis felismerhető gesztusok és testtartások, mi több, atmoszféra.

 

         Hincz igazi absztrakt korszaka körülbelül eddig, az ötvenes évek elejével jelzett asszonycsoportig tartott. Hogy a Római vázlat huszonnégy éves festője időközben, a felszabadulásig nemcsak (és elsősorban nem) nonfigurációt alkot, (lásd: Archívum; Anci portréja), az nem feledteti a korai nonfiguratív művek errefelé ritka maradandóságát.

 

Hincz Gyula: Anci portréja, 1930-as évek. Nincs a kiállításon, illusztráció: Olvasztár, szerepelt az V. Magyar Képzőművészeti Kiállításon, 1954. Fotó: A magyarok tudása

 

         A Nyakékes nő csillagfigurája szárnyal, a Hangszeres nő rétegei könnyed-áttetszően ereszkednek egymásra, ezekből az 1927-29 között készült kompozíciókból talán csak a Háromszög szürreális balsejtelmét racionalizálja a geometrikus elem és a későbbi erdélyi művek sötétebb színvilága.

      

   A visszacsatolás után ugyanis Hincz többekkel együtt Erdélybe megy ösztöndíjjal. Ám amíg jobbára az történik, hogy a bécsi döntés önfeledségében csaknem minden odaáradó harisnyát (fehér székely nadrág) húz magára, a festő komolyabb élményeket és súlyosabb érzelmeket él át. Megint: nonfigurációval, félfigurációval. Zuhanó, torlódó, nehéz elemeket, barnaszínű fehér töredékeket lát egy Erdélyi tájban (1943), kevésbé csüggedt, vörösökkel erősített dinamikát egy másikban (1942-43); ezek, meg egy pompásan kifeszülő Kék táj egyértelművé teszi, mivel is kezdődik a negyvenöt utáni nonfiguratív művek újabb korszaka.

  

       Ha addig az ajánlkozó kategória a szürrealitás, negyvenhat-negyvenhétben már inkább a kubisztikus súlyú tartalmak uralkodnak Hincz nonfigurációjában. És, letagadhatatlan, Picasso mind közvetlenebb hatása.

 

A negyvenhat-negyvenhetes Csendélet tányér-háromszögeket szervez össze, a negyvenhatos, másik

Csendélet megrendítő, későkubista remekmű, de a korabeli Tehenek már demonstrálja a Picassótól való szabadulni nem tudást /nem akarást.

               

       Ez utóbbi majd a hatvanas-hetvenes évtizedek murálisainak lesz a jellemzője. A közbeeső években a szabad szellemű főiskolai tanár, az akkor túl nem értékelhető hatású mester ismét figuratívat fest. Cím szerint az elvártaknak megfelelőt, szín, szellem, íz szerint a korábbiakhoz mérhető, eredendően festőit. Cím szerint Szabad május elsejét, lényege szerint képet, amelyen mégis csak erős, derűs Hincz-foltok járnak körtáncot az ambiciózus rajztanár-művek és a kötelezően akadémikus merevség korában, címe szerint Olvasztárt, amelynek a fékezhetetlen színfoltjai, meg az ábrázolás frivol realitása szétporlaszt minden akkori munkásideál-elképzelést.

        

         Az utóbbiak hiányoznak a Hincz-emlékképtár termeiből, de közismertek. Közismert – a szigorú művészettörténetek ezt felróják – az a stiláris nyughatatlanságban megnyilvánuló sokféleség is, amely a pazar, gazdag, vibráló és következetlen Hincz-életművet alkotja.

        

         Amelyet újra látni nemcsak rendkívül élvezetes, hanem felettébb tanulságos is. Hincz életművén a huszadik század összes művészetpolitikájának, hivatalos és hivatalos ellenes ízlésének az emléke tanulmányozható. (Lásd: Archívum.) Egy rendkívüli mester megvesztegetően látványos remekei révén.

 

 

        Illusztráció, nincs a kiállításon: Hincz Gyula: Angyali üdvözlet. 1930-as évek. Fotó: Magyar vagyok

 

        Hincz Gyula: Erdélyi táj, 1942-43

 

         Hincz Gyula: Kék táj, 1943

 

        Hincz Gyula: Csendélet, 1946-47

 

        Hincz Gyula: Parasztasszonyok, 1950-es évek

 

Az ezerarcú művész – válogatás a Hincz Gyula hagyatékból. Vác, Pannónia Ház, 2018. április 30-ig

 

Megjelent: https://ujnepszabadsag.blog/2018/03/26/az-absztrakt-hincz/

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

 legutóbbi bejegyzések: 

October 30, 2019

October 15, 2019

August 14, 2019

May 28, 2019

Please reload

Please reload

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com