NEMZETI BIENNÁLE

2017/10/30

Szép anyagok és fölényes technikák uralják az idei szobrászbiennálét Szentendrén. Seregnyi szakmai élmény. Farkas-Pap Éva Átmenet sorozatának újabb darabjai is az erezet, a fatisztelet és a lágyan céltudatos beavatkozás különös feszültségét teremtik meg, Rozsnyai Béla látszólag fémforgácsból (spén) konstruál acélkék plasztikát, Popovics Lőrinc szintén nonfiguratív Szegmentje meg egyszerre kínálja a ragyogóra csiszolt szemcsés kő és a beleapplikált zöldes üveg eleganciáját.

          

                 Pálffy Katalin: Szimbólumok I.

 

         Az azonban, ahogyan Pálffy Katalin farag (elnagyol, szinte csak lapogat) szemcsés, szivacsos lusta kövekből Közel-Kelet-gyanús, esetleg Kolumbusz előttről ismert Szimbólumokat, az már anyagnak, technikának és szuverenitásnak rendkívüli találkozása. Parlag István kőből farag (ha valóban kőből: katalógus nincs, anyagról-technikáról a cédulák hallgatnak) összenyomott perspektívába torzított, provokatív Hokedlit, és a hasonló művek kiemelkednek az általános átlagból.

         Amely nem is lehet más. Ha a szentendrei biennálék ugyanúgy toborozzák össze a művészet, egy művészeti ág képviselőit, mint teszik a mostanában újra celebrált nemzeti szalonok, azaz, ha felismerhető kritériumok és felismerhető zsűri híján a minél népesebb jelenlét a fontos, akkor az eredmény sem lehet más, mint műcsarnoki átlag.

 

                 Dehandt Antal: Tájrészlet erdősziluettel

 

         Tegyük hozzá mindjárt, hogy ez az átlag most szakmailag nem igénytelen, azaz, derék. És hiányoznak belőle azok az olcsó aktuálpolitizálások is, amelyek az elődrendezvényeket (a szocializmusban is, a kapitalizmusban is oly kínossá tették (lásd: Archívum). Szentendrén az idén csak jó közepes és jó néhány közepesből messze kiemelkedő művet talál a látogató.

         Dechandt Antal egészen költői-drámai hatást teremt láthatóan keményfából kihasított, súlyos tömbjével, amelyet aprólékos fafaragó technikával mozgatott meg, hogy elérje a címben ígért sejtelmes hatást. (Tájszelet erdős sziluettel).

 

Nem kevésbé meghökkentő, szellemes az az anyag és produktum közötti ellentmondás, amely fémhuzalokból szervez Szövet IV.-et. Becskei Andor ugyanis nem bujtatja, keresztezi és sodorja rozsdás vaspálcáit, hanem fémmunkás módra csupán összehegeszti, és az egymásra nehezedő rozsdás szálak, meg a nem kevésbé rozsdás hegesztésnyomok egyszerre fém és szövet, és egyszerre sem fém, sem szövet izgalmas benyomását keltik.

         És még mindig fémek: Szabó Virág valóban bukolikus emlékeket ébreszt fém négyzetek, geometrikus rend és fémszálakból (alumíniumból?) sodort apró vegetáció segítségével. (Csendszigetek – Kertek alatt.) A hatás már-már szürreális, ha nem oly gorombán is, mint Szilágyi Bernadett kíméletlen műveiben.

 

       

         A művész törött-hasadt mosdótálban tekeredő spirálkígyókkal ábrázol szürke Agymosást, bádogcsatornából kiáradó fémszáláradattal valami olyasmit, ami a cím szerint Test és lélek; víziói éppolyan elrettentőek, mint a jelenség, ami a témájuk. Ezzel Szilágyi egyszersmind meghatározza a múlthoz kapcsolódás mércéjét. Követője kevés, expresszionista előzményekre joggal Gvárdián Ferenc hivatkozhatna, de ő elfogódottság nélkül. Pilinszky János és Simone Weil: két olyan egyéniséget idéznek meg mellszobrai, akiknek a védtelen érzékenységét és az erős egyénségét egyszerre kell megragadni. Gváridán szobrai ezt teszik. A végtelenül finom mintázás és a matéria (samott?) érdes minősége, a büsztök tiszta plasztikai ereje, meg a kerámia tudott törékenysége együtt válik kétségbevonhatatlanná, emberi-művészi hitelességgé.

 egyszerre kell megragadni. Gváridán szobrai ezt teszik. A végtelenül finom mintázás és a matéria (samott?) érdes minősége, a büsztök tiszta plasztikai ereje, meg a kerámia tudott törékenysége együtt válik kétségbevonhatatlanná, emberi-művészi hitelességgé.

         Összesen nyolcvanhat kiállító, 114 mű: minden műbarát megtalálhatja majd – ez a tömeges kiállítások egyetlen hozadéka – a számára lényegtelent és a kedvére valót. A két pólust előzékenyen jelzi a bejárat két oldalán két, állítólag nem a kiállításhoz tartozó, ha úgy tetszik, ottfelejtett mű: Boldi (Szmrecsányi Boldizsár) Henry Moore örökségét aranyosra csücsörítő, jobb sorsra termett nemes köve, és Farkas Ádám nem kevésbé szép kövekből drámává, erővé és egyensúllyá faragott plasztikája.

 

 

 

 Farkas – Pap Éva: Átmenet V-VI.

 

 

 

 Rozsnyai Béla: Dimenzióváltlás                                     Czér Péter: Lélekemelgető

      

 Szilágyi Bernadett: Agymosás

 

Dimenziók. Szobrász biennále. Szentendre, MűvészetMalom, 2018. január 7-ig.

 

PRINT: NÉPSZAVA, 2017. NOVEMBER 20.; 12. OLD.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

 legutóbbi bejegyzések: 

November 13, 2019

October 30, 2019

October 15, 2019

August 14, 2019

Please reload

Please reload

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com