BUJASÁG ÉS ÁHÍTAT

A kölcsönvett cím nem pontos. Lehet, hogy a Kéjvágy és rajongás kifejezőbb volna. Esetleg: Frivolitás és hitbuzgalom. – A firenzei cinquecento nagy kiállításának katalógusszerzői Lascivia e

divozione címmel adták közre tanulmányukat, de sem az olasz szavak, sem a kísérő angol változat nem segít a szó szerinti magyar fordításnak.

Michele di Ridolfo del Ghirlandaio: Éjszaka, 1555‒65

Tulajdonképpen minden változat helyénvaló. Ha meggondoljuk, hogy a korszaknak nevet sugalló Vasari Szeplőtelen fogantatásán bűnbeesés örvén hosszúcombú, vonagló Éva, szemben,

Pontormo vásznán lengén öltözött siratóasszonyok láthatók, ki-ki szabadon válogathat a szinonimák között. A fenségesen mezítelen Éva fölött ugyanis a nyolc angyalkától körülrajongott, lebegve imádkozó Szűz tapos a csábító kígyóra, Pontormo érzéki asszonyai pedig Krisztus halott testét tartják a levétel a keresztről ikonográfiájának konvenciója szerint.

Vasarinál pápák, katonák és szentek kavarognak, rémülnek és reagálnak alant az elvileg intim esemény láttán, amelyet nem régen még egyetlen figurával, az átszellemült Máriával ábrázoltak, és a szokottnál zsúfoltabb a Levétel Pontormónál is. A kompozíció csak így-úgy őrzi azt a háromszöget, amelyet a reneszánsz ismérveként megtanultunk, és amelynek szétdúlt nyoma marad csupán balkéz felől, Rosso Fiorentino hasonló tárgyú tábláján is. A létrákra mászó férfiak, a holttestet leemelő szereplők, az alant zokogó asszonyok itt olyan bonyolult, kusza konstrukciót alkotnak, amely maga lehet az izgatottság forrása.

Azaz, már a mestereket bemutató első nagy teremben eljutottunk a korszak két jellegzetességéhez. Érzékiség és túlbonyolítás. A többi, az ellenreformációs küldetés, a bizarr különösségek iránti vonzalom, a sajátos mítoszkezelés és a pietizmus majd a többi termekre vár, de a nyitány jól exponálja – kiváló mesterekkel exponálja – a manierizmus lényegét.

A hányatott sorsú művészettörténeti korszakét, amely, meglehet, még mindig rászorul a népszerűsítésre, száz évvel a „felfedezése” után is. Minden esetre: az én középiskolai művészettörténet tankönyvemben, jó ötven éve még nem szerepelt a manierizmus. Ami csaknem érthető, hiszen idő kellett ahhoz, hogy az akkori század első negyedében-felében azonosított, leírt, sőt éppen csak nevet kapott jelenség híre elterjedjen, a közgondolkodásba bekerüljön.

Hiszen meghatározása után is sokáig vitatták lényegét és jelentőségét a feltárásban jeleskedő művészetkutatók is. Antal Frigyes, a nagy magyar (brit) művészettörténész még a század derekán is kemény argumentációval opponálta, hogy a manierizmus egyszerűen az ellenreformáció művészete volna. Hauser Arnold pedig, akinek szintén Angliában volt szerencséje ugyancsak marxista művészettörténetet művelni, a szellemtörténeti interpretáció ellenében feltárta a társadalmi-gazdasági hátteret.

Maradva az ő eszméiknél, a vázlatos áttekintés könnyű. Amerika felfedezésével megszűnik az a kereskedelmi kulcspozíció, amelyet Itália a kelet és a nyugati Európa között addig betöltött. A

kezdődő hanyatlást gyorsítja a félsziget francia, illetve spanyol lerohanása. A gazdaság működése a korai kapitalizmussal radikálisan

megváltozik, és mindehhez jön a reformáció.Elegendő ok a társadalom, a szellem, s benne a művészet megrendüléséhez. Nem közvetlen a kapcsolat, ezt minden társadalomtörténet hangsúlyozza, nem mindenben olyan ok-okozati, mint az ellenreformációs óriás oltárképeké, amelyek egy teljes termet betöltenek a Palazzo Strozziban.

De a reneszánsz szellem elbizonytalanodik, és a szabályok fellazulnak. A mitológia figurái olyan érzékiek, amilyenek a győztes quattrocentóban soha nem voltak, Léda kihívó erotikával provokálja a hattyút, Giambologna, a kiváló szobrász figurái márványt, bronzot megkísértve mozgalmasak, és Michelangelo Éjszakáját piros ajakkal festik meg alig harminc évvel az eredeti szobor elkészülte után.

Látványos, megbolydult, önkényes és gazdag korszak. Ne feledjük: Hauser a manierizmust a modern izmusok kezdeteiként tárgyalta.

Giambologna: I. Francesco de’ Medici allegóriája. Modell: 1564; öntvény: 1580 körül

A cinquecento Firenzében. Michelangelótól és Pontormótól Giambolognáig. Firenze, Palazzo Strozzi, 2018. január 21-ig.