MEGFEJTÉSI KÍSÉRLET

2017/08/06

Az egyszerű program láthatóan könnyen teljesíthető. Bikácsi Daniela szabályos, ámde érthetetlenül üres medencéket ábrázol, Horváth Kinga lépcsői és boltívei némán hallgatnak arról, miket is kötnek össze, Hajdú Kinga tondói végig nem árulják el, hogy mennyire a biológia, mennyire az absztrakció ihlette őket, és Zsemlye Ildikó városrészlete sem éppen a párbeszédkészségével tűnik fel.

       

 

        Minden rejtélyes, minden enigmatikus. Kovács Lola hatalmas Arca, szemrészlete (?) festői

elevenséggel leplezi titkait, Sóváradi Valéria képei ugyanezt teszik, csak éppen halkan, szűrt, szürkés fényekben, Krajcsovics Éva ugyancsak szűrt akvarellszínekbe rejt el konstruktivitást. Vojnich

 Erzsébet korábbi építményei elhagyott erődként súlyosak és hallgatagok, Deli Ágnes – kilenc kiállító van a Petőfi Sándor utcában – kerékpárgumikból applikál megfoghatatlan Tájképet.

        

        Minden rejtélyes, de – igazán jó kiállítás – minden másképpen s más okból az. Hiszen felfedezhetjük a rejtett geometria-rendet, a rejtett konstruktív gondolkodást Bikácsi és a mellette látható Krajcsovics festészetében (lásd: Archívum) egyaránt, de ezzel legfeljebb sémához, képlethez, iskolás leckefelmondáshoz jutunk. Bikácsi a szögletes medencéit és szarkofágját fűzöld környezetbe állítja, füve finom, aprólékos ecsetvonások szövedékétől lesz eleven, már-már naturális. Ettől pedig az ábrázolás végképp valószerűtlen, hiába a medence geometriája. S minthogy az üres tárgy helyzete eleve képtelen, így szürreális, geometrikus és álvalószerű együtt teremt valami tűnődően mély érzelmet-gondolatot. (Lásd: Archívum)

         Krajcsovics enigmája éppen a fordítottja. Mostani tünékeny akvarelljeiben egy ferdén zuhanó hasáb, egy csaknem nyílnak látszó trapéz, egy már-már csonka gúlának ható test árulja el a geometrikus eszmerendszert (lásd: Archívum), amelyet azonban a halk akvarelltechnikán kívül azok a foszlós fekete vonalak, szabálytalanul kusza foltok kezdenek ki, amelyek ebben a csendes környezetben már-már drasztikusnak mutatkoznak.

         Hogy a tünékeny színvilág, az óvatos fények különbözőképpen idéznek különböző titokzatosságot, azt a belső teremben Sóváradi Valéria és Horváth Kinga szinte egymás mellett tanúsítja. Sóváradi figurái esti lámpafényben téren, utcán sietnek, ácsorognak, zsebre tett kezükkel, feltűrt kabátgallérjukkal egy harmincas évekbeli lírai-realista francia film induló képsorának figurái. Az egyaránt magányos padok, asztalok és emberek a tűnődően szürke és szürkének tetsző világban valamiképp mindig elevenek, élnek és meglepő módon csaknem játékosak.

        

        Az érzékenységgel való tüntetés, a tartózkodással való demonstráció Horváth Kinga tollrajzaiban is példásan érvényesül. Mintegy-tájai, a folyót, szigetet, dombok közt kanyargó utat idéző, ámde Létezés címet viselő rajzai diófapáccal készültek, de olyan könnyeden testetlenek, hogy ceruzára, még a grafitnak is a tünékenyebb változatára emlékeztetnek. Ezeket aztán pompásan egészítik ki korábban készült akvatintái. Azok a bizonyos, lépcsőket, le- és átjárókat grafikai mélységgel előadó dús nyomatok, amelyek szintén a néptelenség drámáját zendítik meg.

        A drámát, amely balsejtelemmé szelídül, de egyszersmind szigorodik, ha Kovács Lola kíméletlenül kihasítja a középső részt minden valószínűség szerinti leányportréból, amely dráma talányos filmrészletekké sötétül Vojnich újabb figuratív korszakában (lásd: Archívum), és absztrakció meg biorealizmus gyanús ambivalenciájává Hajdú Kinga Mag című sorozatában.

        Enigmává. Merthogy – ezért egyszerre pofonegyszerű és igényes Konkoly Ágnes kurátor koncepciója – a művészetnek, minden valódi műalkotásnak tudvalévő lényege a nem mindig könnyen megfejthető titok.

 

   Vojnich Erzsébet: Betonsziget, 2009. Olaj, vászon

 

 

   Bikácsi Daniela: Szarkofág, 2016. Tojástempera, vászon

 

 

      Deli Ágnes: Tájkép, 2016. Kerékpárgumi, cérna, rétegelt lemez

 

                          Horváth Kinga: Összekötő, 1910. Akvatinta, papír

 

   Zsemlye Ildikó: Városkép-tér , 2012-2017. Bronz,vegyes technika

 

   Sóváradi Valéria: Kultúra VII. Az utca, 2015-17.  Olaj, vászon

 

Enigma. Fuga, 2017. szeptember 3-ig

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

 legutóbbi bejegyzések: 

November 13, 2019

October 30, 2019

October 15, 2019

August 14, 2019

Please reload

Please reload

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com