KÉT KLASSZICIZMUS KÖZÖTT

2017/07/24

A gránit és a bazalt rideg, hirtelen törik, de az utóbbi jól csiszolható. A carrarai márvány fehér, esetleg szürkés árnyalatú, ellentétben a ruskicai márvánnyal, amelynek változata a fehértől a rózsaszínig terjed. – Nem árt, ha a látogató tájékozódik az anyagok milyenségét illetően, mert Borsos Miklós úgy használt követ, fát, fémet, hogy – ellentétben némely késői utódjával – sosem csak a szép anyaggal akart elkápráztatni.

         Az, hogy az egykori ötvös fölénnyel használta a vörösrézlemezt, mondhatni, magától értetődő. Az kevésbé természetes, hogy a pályakezdő Borsos a harmincas-negyvenes években úgy indult klasszikus-kiegyensúlyozott plasztikáival, hogy semmi köze nem lett a római iskolás, sápatag neoklasszicizmushoz.

         Borsos Lovasa feszes, de mezítlábas, alvó pásztorai mesés-gyöngédek, de súlyuk, élük van, lovai, szarvasmarhái minden népdalos líra ellenére tömörek, zártak vagy nagyon is aktívak. Együtt érző realizmusát, amelyet meggyőzőbben hasonlíthatnánk a falukutató írók, semmint valamely művésztárs vagy -csoport szemléletéhez, később, negyvennyolcban talán a fekete gránit Bikaborjúfej foglalta össze. A kőtömbnek meghagyott, finom részletekkel épphogy megmozgatott tömeg, a gránit porózus szerkezetét csiszolással békítő felületkezelés, a bivaly súlyát és gorombaságát megfordító növendékállat-kedvesség együtt hat egy sajátos – bizony! – humánum teljessége felé.

         Borsos már ekkor alkalmazza azt az egyszerűsítő-karakterizáló technikát, amellyel a hagyományokhoz képest elnagyolja, és ezáltal éppen kifejezőbbé teszi a portréit. A némileg lapított arcú, és így a címét még inkább igazoló Mosoly, a hasonlóképp tömörített Női fej már harmincháromban-harmincnégyben elődje és ígérete a harminc évvel későbbi, szinte teljes lényével napba néző Napba nézőnek és a nem kevésbé titokzatos tekintetű, már-már korong arcú Sibilla Pannonicának.

         Az utóbbiakig, az ötvenes-hatvanas évtized kiteljesedéséig (lásd: Archivum) azonban úgy kell eljutnunk, hogy nem ismerjük feltétlenül a hozzájuk vezető utat. A szobrász a koalíciós idők után hosszú időre mintha eltűnne a szobrászati adattárból.

 

        Helyzetét, ha nem ismernénk, akkor is szemléltetné az a kilencszázötvenötös érem, amely a Jury 1954 feliratot viseli egy klasszikus Kain-Ábel ikonográfiára emlékeztető, doronggal elkövetett gyilkosság-ábrázolás fölött. Értsd: a szobrász klasszikus örökséget új életre keltő, figuratív, hagyományos, harmonikus plasztikája ezúttal egy második klasszicista előírásnak, a klasszicizmust éppen, hogy zászlajára tűző szocreálnak és hosszú utó-szocreálnak sem felel meg.

         Tulajdonképpen érthetően. A Napozó viharos asszonyiságában, a Fekete torzó bazaltsúlyú érzékiségében, a Nappal és az Éjszaka márvány és bazalt portréjában Borsos Miklósnak megadatott az a valószerűtlen képesség, hogy a huszadik század minden hatása és tapasztalása ellenében higgyen emberi harmóniában, szerelemben, nyugalomban, drámában, és meggyőzni tudjon ezzel a hitével.

           Igaz, a negyvenhatos Lányfej koragörög frissessége, a Vénusz születésének éteri érzékisége, az író- művészportrék kíméletlen szépsége nem folytatódik a késői, stilizált művekben. A nőakt üregében márványgolyót viselő Termékenység, a Születés a jellegzetes nyílásból kitüremkedő márványgömbjével, a rendezők által organikus absztrakciónak nevezett egész fejezet bizony alig látszik többnek, mint közhelygyanús gondolatok mesteri kivitelezésének.

A kronológia kíméletlen. De semmit nem homályosít el abból a tényből, hogy Borsos Miklós két hamis klasszicizmus vonzása-fenyegetése ellenében tudott rezzenéstelen és hiteles klasszikus szobrászatot alkotni.

 

 

                      Borsos Miklós: Egry József, 1957. Vörösmárvány.

 

 

 

                      Borsos Miklós: Ifjú párka, 1964. Fekete bazalt

 

 

 

Borsos Miklós: Alvó pásztorok, 1939. Vörösréz. Fotó: Irodalmi Rádió

 

 

Borsos Miklós: Vénusz születése, 1959. Ruskicai márvány

 

Borsos Miklós - Gyűjteményes kiállítás. Várkert Bazár, Testőrpalota. 2017. szeptember 24-ig

PRINT: NÉPSZAVA 2017. SZEPTEMBER 14. 12. OLD.

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

 legutóbbi bejegyzések: 

November 13, 2019

October 30, 2019

October 15, 2019

August 14, 2019

Please reload

Please reload

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com