EGY CSENDES KONSTRUKTIVISTA

2017/07/10

Látszólag könnyű a dolga a Ferenczy Múzeumnak, ha életpálya-kiállítást kíván rendezni. Az évtizedek során annyi remekművet gyűjthettek össze ott az elődök, hogy egyetlen nyáron – az idén – akár két olyan válogatásra is telik, mint a Kornissé és az Ilosvai Varga Istváné.

         Két, korban majdnem azonos piktúra, amely – legyen ez a változatos program dicsérete – szinte semmiben nem egyezik a helyszín Szentendrén kívül.

          Az Ilosvaié – a már bezárt és méltatott Kornisstól eltekinthetünk – egyrészt az önarcképek művészete. Bőséggel és jó ritmusban sorakoztatja fel Bodonyi Emőke rendezése azt a párját ritkító sorozatot, amely hatvannégyig, harminckét éven át tart, és mutat meg jellemet, lelkiállapotot és stílusváltozást.

           Az Első önarcképem harminckettőben merész és szókimondó. Nemcsak a modell aktív lendülete, a paletta ugyancsak átlós dinamikája sugároz erőt, a kissé kétkedő tekintet ellenére határozottságot, hanem az ezt erősítő, csaknem az aktivistákra emlékeztető merész színek és kemény plaszticitás is.
         A harmincnyolcas piros hátterű már expresszív és szemrehányó, a zöld kalapos negyvenben pasztózus festéssel békíti a kalap kúpját, a negyvenkettes grafikus-keményen barázdált és drámai, nyilván nem függetlenül keletkezése idejétől. Aki odafigyel, már a pompás sorozatban felismeri Ilosvai Varga festészetének minden változását, és nem kevésbé a magyar piktúra egyik huszadik századi történetét.  

 

A pályáját a világháború után kezdő nemzedékét, amelynek születési ideje miatt nem volt annyi szerencséje, hogy megmeneküljön a katonai szolgálattól. Merthogy a háború magyarázza a már 1916-ban súlyos, feszes, plasztikus Birsalmák csendéletet festő Ilosvainak (a kép remekmű, függetlenül festője huszonegy esztendejétől) a harmincas évek elején bekövetkező, nem kevésbé Cézanne-os és aktivista újrakezdését.

                A Csendélet harmincháromban dinamikus, súlyos, és öntudattal teli, a Viharos szentendrei utca ugyanabban az évben metsző, feszes és a maga módján életvidám. Az előbbi vasgolyó súlyú, már-már izzó gyümölcsei meggyőzően folytatják azt, amivel a Nyolcak húsz esztendeje felhagytak, a másik, az utcakép a renddé torlódó házaival, harsány zöldekre feleselő vöröseivel, maga a kihívó aktivizmus.

         Azaz, maga a lehetetlenség a keresztény és nemzeti és izoláltan provinciális magyar glóbuszon. És mielőtt felismernénk ennek a nagy kismesternek további változásait, legalább egy gondolattal adózzunk azoknak a művészeknek, akik avantgárd indulásuk ellenére (és bizonyos történelemszemlélet szemrehányásai ellenére) szelídültek az évek során. Akik nem voltak ellenállók, csak nem alkudtak.

        Akárcsak Ilosvai. Aki harmincháromban anakronisztikus erejű csendéletet festett, ám a harmincnyolcas Paradicsomos csendéletének már a guruló szőlőszemek, hasadni kész, telt paradicsomok legalább annyira szereplői, mint a halk, de félreismerhetetlen rend.

És ha negyvenegyben, a Csendélet piros bögrével címszereplőjének a hengeres geometriáját lazítja is a dús ecsetjárás, a piros bögre szervezőereje félreismerhetetlen.

        „Konstruktivistának is tartom magam. Csak nem kiabálóan.” – mondja a képeihez illő finomsággal egy későbbi interjújában a mester. Ez a konstruktivitás él együtt Szentendre-képein a város- és emberszeretettel; a szó szoros értelmében együtt él. S ha nagy kár is, hogy a Rab Ráby tér, a sikátorok, a napsütötte kis zugok talán legjellegzetesebb városképeit nem sikerült a kiállításnak kölcsönkérnie, (mégsem olyan egyszerű a gyűjteményes kiállítás Szentendrén sem), sok szentendrei részlet mutatja ezt a lelket és ezt a magatartás. A kettős című Lelátás a Dunára még a századelő racionális-szenvedélyes szellemével, a Kmetty János fest megbékélt színű és megbékéltebben vonuló házsorával, a késői Zöld kapu meg a Szürke falak azzal a rendet poézissel együtt-éltetni tudó ritka csodával, amely Ilosvai Varga Istvánt valóban megkülönbözteti minden szentendrei és nem szentendrei kortársától.

 

          Ilosvai Varga István: Viharos szentendrei utca, 1933

 

 

          Ilosvai Varga István: Lelátás a Dunára (Szentendrei Duna-part), 1933.

          Képek: Ferenczy  Múzeumi Centrum


Szentendre piktor-poétája, Ilosvai Varga István (1895–1978). Ferenczy Múzeum, 2017. augusztus 27-ig

PRINT VÁLTOZAT: NÉPSZAVA 2017.  AUGUSZTUS 7., 9. OLD.

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

 legutóbbi bejegyzések: 

December 25, 2019

December 10, 2019

November 27, 2019

November 13, 2019

October 30, 2019

October 15, 2019

August 14, 2019

Please reload

Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com