EGY CSENDES KONSTRUKTIVISTA

2017/07/10

Látszólag könnyű a dolga a Ferenczy Múzeumnak, ha életpálya-kiállítást kíván rendezni. Az évtizedek során annyi remekművet gyűjthettek össze ott az elődök, hogy egyetlen nyáron – az idén – akár két olyan válogatásra is telik, mint a Kornissé és az Ilosvai Varga Istváné.

         Két, korban majdnem azonos piktúra, amely – legyen ez a változatos program dicsérete – szinte semmiben nem egyezik a helyszín Szentendrén kívül.

          Az Ilosvaié – a már bezárt és méltatott Kornisstól eltekinthetünk – egyrészt az önarcképek művészete. Bőséggel és jó ritmusban sorakoztatja fel Bodonyi Emőke rendezése azt a párját ritkító sorozatot, amely hatvannégyig, harminckét éven át tart, és mutat meg jellemet, lelkiállapotot és stílusváltozást.

           Az Első önarcképem harminckettőben merész és szókimondó. Nemcsak a modell aktív lendülete, a paletta ugyancsak átlós dinamikája sugároz erőt, a kissé kétkedő tekintet ellenére határozottságot, hanem az ezt erősítő, csaknem az aktivistákra emlékeztető merész színek és kemény plaszticitás is.
         A harmincnyolcas piros hátterű már expresszív és szemrehányó, a zöld kalapos negyvenben pasztózus festéssel békíti a kalap kúpját, a negyvenkettes grafikus-keményen barázdált és drámai, nyilván nem függetlenül keletkezése idejétől. Aki odafigyel, már a pompás sorozatban felismeri Ilosvai Varga festészetének minden változását, és nem kevésbé a magyar piktúra egyik huszadik századi történetét.  

 

A pályáját a világháború után kezdő nemzedékét, amelynek születési ideje miatt nem volt annyi szerencséje, hogy megmeneküljön a katonai szolgálattól. Merthogy a háború magyarázza a már 1916-ban súlyos, feszes, plasztikus Birsalmák csendéletet festő Ilosvainak (a kép remekmű, függetlenül festője huszonegy esztendejétől) a harmincas évek elején bekövetkező, nem kevésbé Cézanne-os és aktivista újrakezdését.

                A Csendélet harmincháromban dinamikus, súlyos, és öntudattal teli, a Viharos szentendrei utca ugyanabban az évben metsző, feszes és a maga módján életvidám. Az előbbi vasgolyó súlyú, már-már izzó gyümölcsei meggyőzően folytatják azt, amivel a Nyolcak húsz esztendeje felhagytak, a másik, az utcakép a renddé torlódó házaival, harsány zöldekre feleselő vöröseivel, maga a kihívó aktivizmus.

         Azaz, maga a lehetetlenség a keresztény és nemzeti és izoláltan provinciális magyar glóbuszon. És mielőtt felismernénk ennek a nagy kismesternek további változásait, legalább egy gondolattal adózzunk azoknak a művészeknek, akik avantgárd indulásuk ellenére (és bizonyos történelemszemlélet szemrehányásai ellenére) szelídültek az évek során. Akik nem voltak ellenállók, csak nem alkudtak.

        Akárcsak Ilosvai. Aki harmincháromban anakronisztikus erejű csendéletet festett, ám a harmincnyolcas Paradicsomos csendéletének már a guruló szőlőszemek, hasadni kész, telt paradicsomok legalább annyira szereplői, mint a halk, de félreismerhetetlen rend.

És ha negyvenegyben, a Csendélet piros bögrével címszereplőjének a hengeres geometriáját lazítja is a dús ecsetjárás, a piros bögre szervezőereje félreismerhetetlen.

        „Konstruktivistának is tartom magam. Csak nem kiabálóan.” – mondja a képeihez illő finomsággal egy későbbi interjújában a mester. Ez a konstruktivitás él együtt Szentendre-képein a város- és emberszeretettel; a szó szoros értelmében együtt él. S ha nagy kár is, hogy a Rab Ráby tér, a sikátorok, a napsütötte kis zugok talán legjellegzetesebb városképeit nem sikerült a kiállításnak kölcsönkérnie, (mégsem olyan egyszerű a gyűjteményes kiállítás Szentendrén sem), sok szentendrei részlet mutatja ezt a lelket és ezt a magatartás. A kettős című Lelátás a Dunára még a századelő racionális-szenvedélyes szellemével, a Kmetty János fest megbékélt színű és megbékéltebben vonuló házsorával, a késői Zöld kapu meg a Szürke falak azzal a rendet poézissel együtt-éltetni tudó ritka csodával, amely Ilosvai Varga Istvánt valóban megkülönbözteti minden szentendrei és nem szentendrei kortársától.

 

          Ilosvai Varga István: Viharos szentendrei utca, 1933

 

 

          Ilosvai Varga István: Lelátás a Dunára (Szentendrei Duna-part), 1933.

          Képek: Ferenczy  Múzeumi Centrum


Szentendre piktor-poétája, Ilosvai Varga István (1895–1978). Ferenczy Múzeum, 2017. augusztus 27-ig

PRINT VÁLTOZAT: NÉPSZAVA 2017.  AUGUSZTUS 7., 9. OLD.

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

 legutóbbi bejegyzések: 

November 13, 2019

October 30, 2019

October 15, 2019

August 14, 2019

Please reload

Please reload

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com