KÖZÉPPONTBAN AZ ART DECO

2017/06/26

 

Magángyűjtemények körül nincs keresnivalója a kritikának. Ha egy műbarát időt, műveltséget, pénzt fordít a kollekciójára, annak sem az irányát, sem a fölöslegeit, sem a hiányait nincs okunk-jogunk bírálni. Következésképp, ha közszemlére bocsájtják is, csak szemlélőként érdemes élvezni, elismerni, vagy éppen ellenkezőleg.

 

 Dietmar Urbach. Csehország, 1925 körül

 

         A Merényi-féle kávéskészlet-gyűjtemény élvezetesen sokféle és imponálóan gazdag. Előbbi érdemeit erősíti a körítést adó néhány empire, biedermeier és szecessziós porcelán, utóbbiét a középre igazodó huszadik századi válogatás. Tengelyében – igen indokoltan és gondolatébresztően – az art decóval.

 Az irányzat lényegét, azt, hogy a húszas-harmincas években, az avantgárd utáni apály idején az izmusok eredményeinek felhasználásával, megszelídítésével és – legyünk csak keresetlenek – kiárusításával operál az új korszellem, jól mutatják a szolidabb applikációk is. Az angol Susie Cooper garnitúrájának a mintája is, a címe is kubista kilencszázharmincban, csak az edényformái nem. Ezt, az utóbbit a francia Haviland gyár produkálja már öt évvel korábban hatszögű kannáival, hatszögű cukortartójával, négyszögű edényszájaival. Náluk csak a csésze nyílása kerek, de azon is ott a – jó, legyen konstruktivista -geometrikus – minta, amelyben, akárcsak az edényszájakon, megcsillan az aranyozás.

        Geometriai szigor és aranyozás! Avantgárd és pompőz ilyetén érdekházasságának legleplezetlenebb megtestesülése a francia Jean Born készlete. Amelyben tökéletes fehér gömb a kanna, a cukortartó, tökéletes fehér félgömb a csésze, csak

 éppen olyan ormótlan aranyozott fogantyúkat rakott rájuk a tervező, amelyeknek a látványába akármelyik Bauhaus növendék belehalt volna. Harminc körül, a Bauhaus utolsó éveiben.

        Hogy aztán az art deco, ha bécsi volt, a biedermeiert is légiessé korszerűsítette, azt épp a bécsi modernizmus nagymestere, Josef Hoffmann mutatta be az Augarten porcelángyárban, hogy pedig a Wiener Werkstätte szelleme mennyire hatott a monarchiában, azt a bécsi ötleteket elegánsan továbbgondoló cseh Pavel Janák finom geometriája bizonyítja.

 

  Pavel Janák. Csehország, 1911. Fotó: kunstundfilm.de

 

        Nehéz volna megmondani, hogy Janák csupa fekete vonal, csupa hegyesszög mintájú edényeit mi teszi oly végtelenül barátságossá. De azzá teszi, aminthogy az art decónak, ennek a komikus túlzásait és még nevetségesebb parvenüségeit leszámítva barátságos és kézre eső művészetnek csaknem minden darabja praktikusan, polgárian otthonos. Ellentétben a kiállítás másik főszereplőjével, a posztmodern korok (korunk?) produktumával.

 

  Jiří Laštovička. Csehország, 1990 körül. Fotó: Atelier JM Lesov / Thun Studio

 

        A magatartás alapja, ha meggondoljuk, azonos. A hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek művésze ugyanazzal az utókori érdeklődéssel (gátlástalansággal?) fordult a klasszikus avantgárdhoz, mint az art deco. Csakhogy – a különbség óriási – nem domesztikálni, hanem ellenkezőleg, vadítani, nem összebékíteni, hanem provokálni akart és tudott. Fölfigyelt a konstruktivizmusra. Csak éppen

olyan platinázott rudakat szurkált a Malevicstól örökölt fekete-fehérbe, hogy az a torzított edényformák nélkül is emlékromboló volna. (Jiří Laštovička, Csehország.) Megidézte Mondrian kéken-sárgán-vörösen tökéletes világát, csak éppen ferdére döntött minden edényt és domború korongot ragasztott a tányér szélére. (Marcello Morandini, Németország). Nem feledte a szecessziót, akárcsak az art deco, és Klimt dús motívumzuhatagával borított egyébként szikáran geometrikus alakzatokat. (Schumann, Németország).

 Walter Gropius / Rosenthal. Németország, 1966/1969. Fotó: Victoria and Albert Museum

 

         Invenciózusan, eredetien, mindig merészen. Azt persze nem lehet tudni, miként önthető és iható tea és tej megdöntött edényekből, hogyan fogható kézbe talp és fül helyett gúla hegyére tűzött csésze, de hát – ne legyünk nehézkesek – ebben a műformában sosem ez volt az egyetlen értékelendő.

 

 Marcello Morandini. Németország, 1989. Fotó: Arte.it

 

Kávé a szalonban. Porcelánok a Merényi-gyűjteményből. Műcsarnok kamaraterem, 2017. szeptember 3-i

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

 legutóbbi bejegyzések: 

November 13, 2019

October 30, 2019

October 15, 2019

August 14, 2019

Please reload

Please reload

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com