KÉTFRONTOS MŰVÉSZET

Már a folyosói kronológiából láthatja a néző, hogy komoly kiállításra számíthat. Abból a társadalom- és technikatörténeti folyamatábrából, amelynek tárgya nemcsak Kondor Béla méltatlanul rövid életét keretezte, hanem amelyet Kondor művészete folyamatosan átélt, értelmezett, de amely összefüggésekre nem volt szokás komolyabban ügyelni.

Kondor Béla: A géprepülés géniusza, 1964

Nem kevésbé ismeretlen, azaz meglepetés az a három murális, amelyet korábban legfeljebb a megboldogult Duna Intercontinental vacsoravendégei láthattak egy étterem falán, és amelyeket példásan, téglafalastul, mozgatható keretben kölcsönzött az utódhotel a kiállításra.

Remekművek kilencszázhatvankilencből. A szinte Giottó-i kék háttéren isten tudja, melyik Dürer előtti fametszet-sorozatból előjött figurák, amelyeknek a félszegségét nemcsak az adja, hogy nem tudják eldönteni, középkoriak legyenek-e még, vagy már óvatosan reneszánszak. A triptichon Katonája fegyver helyett csak egy palackot szorongat, a Király hátterében modern épület, miközben országalma helyett hosszú szárú igazit tart a kezében, így aztán semmi kivetnivaló az őszinteségben, miszerint a Szerzetes egyszerre szorít a keblére könyvet és megint csak palackot.

Groteszk, vidor kedélyű, mégis igen távol a nótás kedvű vendéglátóipari piktúrától. Groteszkje sokkal közelibb ahhoz a meghatóan virgonc kettősséghez, amely mellette, a murális szekcióban a pécsi pannók gyerekfiguráit, rohangászásait, hangzavarát gazdagítja.

Kondor életművének, festészetének is, grafikájának is lételeme a groteszk. Egy olyan korban, amelyben itthon még sokáig szinte államilag volt kötelező a tagolatlan derű, és amelyben (hagyjuk a külföldet) a másik végen, mondjuk, az „ellen-itthon” régióiban nem kevésbé divat a tagadás, a Kondor-méretű szuverén művészet ellentmondásokban fogalmazott.

Szent Margit szigetén egy velocipéd, egy Blake illusztráción egy kombájn, a főmű Darázskirályon egy madárnyi szárnyas rovar szól bele az ábrázolásba. A hang szürreális, Kondor, a pályáját ötvenhatban kezdő festő-grafikus ezt az örökséget is méltó utódként alkalmazza. Nehéz idők járnak; hatvankettő-hatvanhárom táján a fiatal művészeknek egyfelől még sokáig a hivatalosság dogmáival, másfelől és sokkal inkább a nagyon lassan, késve fölfedezett modernizmus tényével kell megküzdeniük. Nem csoda tehát, ha a késői felfedezés következményeként tucatjával készülnek a konstruktivizáló traktorista- és munkásképek, az expresszív-vadul megtámadott tájak, seregnyi emésztetlen átmenet.

Kondor mély, integrált és szuverén világa szuverén nyelven szólal meg. Ő is látja – a kortársak zöménél hamarabb felfedezi – a klasszikus koroké mellett a modern múlt hagyatékát, a konstruktivizmust is, az expresszionizmust is. Csakhogy kockásra szerkesztett városkép helyett valóságos lírai tájat épít csupa szerkezetből A Felszabadulás tér tatarozása címen, és expresszíven szúrós, hím Őrangyalt állít egy város fölé.

Egyéni, kimagasló, utánozni csak szánalmasan lehet. Kondor ezért is magányos úgyszólván egész életében. A kezdetekben a dogmatizmus nem érti (nem akarja érteni) a nyelvét, következésképp festői-grafikusi lényegét sem, utóbb az a csalódott újavantgárd tagadja meg, amely hosszú ideig a zászlajára tűzte, s amely felől, sajátos módon, ma éppen szocreálnak látják. (Lásd Archívum.)

A kor mozgalmi nyelve valami ilyesmit nevezett kétfrontos harcnak, ámbár Kondornak eszébe sem volt harcolni. De két tábor között alkotott, és kezdjük nem reklámtúlzásnak tekinteni, hogy a méltó kiállítás felvezető szövege Csontváry- és Vajda-analógiát használ.

Kondor Béla: Bukás – Szent Antal megkísértése , 1966

Kondor Béla gyűjteményes kiállítása. Várkert Bazár, Testőrpalota. 2017. július 2-ig.

PRINT VÁLTOZAT: NÉPSZAVA 2017. MÁJUS 22., 11. OLD.

 legutóbbi bejegyzések: 
Kiállítási Hírek

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com