ARISZTOKRATA MŰVÉSZET

2017/02/01

Döbbenetes, hogy mennyire tovább él a Nyolcak alig tíz éve a két világháború közötti rajzban. A nagyszerű Gombosi György-gyűjteménybe mintha csak azért került volna be – és került most az emlékkiállítás bal oldali falára – néhány militáns Berény-akt és megfeszülő Fémes Beck-atléta, hogy bizonyítékot szolgáltasson a folyamatossághoz. Hogy az alapító atyák, Kmetty, és megint csak Berény ugyanazt a tagolt, feszes izomzatú testet rajzolták a húszas-harmincas években, az megváltozott festészetük ellenére sem meglepő. Az talán inkább, hogy a Nyolcakból egykor mintegy dezertáló Czóbel is szerkezetes-pilléres alsótestre építi vörös kréta akt-tanulmányán a kupolaszerkezetű, érzéki kebleket.

         A Czóbel-rajz ennek ellenére megengedő, és az érett Czóbel puha derűjével teli. Ez az egyik élménye egy ilyen rajzkiállításnak, hogy hagyja felfedezni kevés gesztusban a mestert, szófukar vázlatban a nagypiktúrát, szobrászatot. Olykor könnyen megfejthetően, mint Dési Huber tus-ecset Tahi parasztja esetében, amely ismert, Dinnyecsősz című érdes akvarelljének elődje vagy szinte pontos újrafogalmazása, és Derkovits megrendítő anya-rajzába, sem nehéz belelátni a főmű Hídon proletárasszonyát.

 

 

         Izgalmasabb kaland független rajzban felfedezni az életmű jelenlétét. A jó rajznak – márpedig Gombosi, a művészettörténész a jelek szerint csak mesterrajzokat gyűjtött – ott kezdődik az ereje, hogy fekete-fehér mértékletességében képes színeket és árnyalatokat felidézni, vonalakban testet-kiterjedést, matériát és felületet megjeleníteni.

 

És ha a szürke grafit ellenére, pontosabban, segítségével kék lesz az ég és aranyszínű a fénysugár általában, hogyne idézne teljes táblaképet egy csupán csónakot, benne álló embert és fölötte sűrűsödő atmoszférát jelző Egry-remek.

 

A jó rajz önmagában egyéniséghordozó. Tihanyi ugyanazt a kaján, kíméletlen, mégis valamiképp vidor világot rajzolja krétával és grafittal, amikor egy szomorú, és ettől enyhén málészájú férfiportrét rajzol, Medgyessynek nemcsak a nőfigurájában, Fekvő macska című grafit-monumentumában is ott van plasztikájának emlékmű-súlya. Ferenczy Béni a leglehetetlenebbnek vélt, könnyű akvarellel, diófapáccal és lavírozással idézi – valóban felidézi – hatalmas asszonyszobrainak dübörgő emberségét, de az azonosság legrejtélyesebb példája talán az a Bernáth-vázlat, amely pőre, egyszeri ceruzavonásokkal megteremti a Bernáth-képek gyöngéd, mégis mindig távolságtartó líráját

       És persze egy olyan rajzkiállításon, amely Gombosi György gyűjteményét rekonstruálja, legalább ennyi az ellenpélda. A rajz, amely gyorsasága révén alkalmat ad rögtönzésre, szokásostól való elkószálásra, esetleg később korszakká válás kiszámíthatatlan előlegének. Seregnyi meglepetés. Bortnyik, aki metsző iróniája és földgoromba realizmusa után, pontosabban utóbbi korszakának kellős közepén finom ajkú, finom szemöldökű, heverő

úrinőket rajzol, mondhatni társasági modorban. Medveczky Jenő, akit római iskolás klasszicizmusa jellemez, de az aktivistáknak is díszére váló expresszív-szerkezetes önportrét rögtönöz kilencszázharminchétben. Talán az ekkor szintén római iskolás Vilt Tibor hatalmas, görgeteg aktjára van magyarázat, illetve az magyarázza későbbi köztéri nehézplasztikáját, amely két expresszív korszaka között ugyanilyen váratlanul következett be.

         Vilt technikája szén, tus, papír, a Bortnyik-rajzé tus és toll, a Medveczkyé tus és ecset. Bortnyik selymes körvonalakat ad finom hölgymodelljeinek, Medveczky már-már festőindulattal mozgatja az ecsetet, Viltnek a monumentális combok-keblek keménységéhez van szüksége tusra-tollra, hogy aztán szénnel árnyalja-gömbölyítse az impozáns testrészeket. Arra a szénre, amely ellenkezőleg, kőkemény váll- és hátizmokat demonstrál Bokros Birman fiúaktján, és azokra a tusvonásokra, amelyek – nem tudok rá jobb szót – satírozással megteremtik a hasonlóan erős plaszticitást a kevéssé ismert Antal Elemér mesteri aktján.

        Technikák, amelyek nehezen (sehogy sem) reprodukálható valójukban a teljes élmény eszközei. Azé a művészeti élményé – erről az auschwitzi áldozat Gombosi Györgyre emlékezve még beszélni kell – amelyből csak a kevesek, a grafika értői és a még kevesebb gyűjtői részesülnek. A rajz, meglehet, nem könnyen adja meg magát. Élvezetéhez látni kell monokrómban a színeset, vázlatszerűben a totálist, felfedezni rögtönzöttben a maradandót, műtöredékben az érett művet. Csendesen erős, arisztokratikus művészet. Talán ezért nem gyűjtötték errefelé főrendek, csak középosztályos értelmiségiek.

 

Rippl-Rónaitól Vajdáig. Modern magyar rajzok Gombosi György művészettörténész gyűjteményéből 1900–1945. MNG, március 19-ig.

Mentés

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

 legutóbbi bejegyzések: 

October 30, 2019

October 15, 2019

August 14, 2019

May 28, 2019

Please reload

Please reload

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com