Tanulmányút a vulkán tetején

Volt magyar Neue Sachlichkeit – ez az egyik meglepetése a Berlin – Budapest kiállításnak. Mert ha eddig úgy gondoltuk, hogy keményen figurahű, naturális festészetet nálunk csak a meg- és önmeghatott római iskolások műveltek a huszadik század első felében, a tévhitet most opponálják a berlini leletek. Rauscher György illúziótlan férfiportréi éppoly kíméletlenek, Vaszkó Ödön látványhoz ragaszkodó városképeiben éppúgy van némi lidérces, lappangó téboly, mint a példaadó stílusirány német főműveiben.



6.	Vaszkó Ödön: Önarckép, 1931

A jobb híján hol új tárgyilagosságnak, hol új tárgyiasságnak magyarított izmus hazai képviselői korán meghaltak ahhoz, hogy itthon folytathassák. A másfél berlini évtizedet áttekintő kiállítás azonban többnyire életművek megalapozását, mesterpályák indulását mutathatja be. Az alcímben kijelölt 1919 és 1933, e két, oly kevéssé artisztikus, ám annál brutálisabban valódi periódushatár között úgyszólván minden forradalmakban kompromittált, elkötelezett, vagy csak szabadabb levegőre igyekvő magyar alkotó megfordult a német fővárosban, szélesebben Németországban; Kállai Ernő könyvcímével mondhatjuk, hogy az Új magyar piktúra.


Hogy ott született meg és múlt ki a magyar expresszionizmus, azt egyebek közt Bernáth Aurél két starnbergi képe, Berény feszes álzsánerei és Scheiber Hugó egyetlen önportréja tanúsíthatja. Bernáth egyszerre villantja fel az eredeti törekvés hideg-kék szenvedélyességét, és alapozza meg azt az intellektuson átszűrt lírát, amivé ez a szenvedélyesség itthon békül. Berény is itt kezdi ellazítani lefegyverző nőiességnek, kihívó erotikának és merész színellentéteknek azt a korábbi mesteregységét, amely majd hazatérte után szemérmes gyöngédséggé és elegáns kolorittá érik.

Bernáth Aurél - Starnbergi tó, 1926

Scheiber azonban már Berlinben fogyaszthatóvá szelídíti az Önarckép színes háttér előtt féktelen, hatalmas expresszionizmusát, és barátja, Kádár Béla is kint tesz előkészületeket a hazai (késői, mai) sikerekre. Scheiber kabarét, körhintát, kávéházi párokat örökít meg könnyed kubista kézzel és futurista csuklómozgással, Kádár Chagallra csodálkozva fest olyan álnépi jeleneteket, amelyek vidor hangulatukban már-már Pekáry István későbbi életművét látszanak megelőlegezni.


Kádár korszerűségét sokkal inkább a két bemutatott Egry-remek színeit felvillantó Hidas városkép, semmint akkori nonfiguratív-félig nonfiguratív vásznai bizonyítják. Az utóbbiak legalább olyan bűvész-sikerrel mutatnak fel kubista analízist, szintetikus kubizmust és ezt fogyaszthatóvá szelídítő kolorizmust, mint a figuratív Pásztorok látogatása, amelyen a betlehemi pásztorok tréfás piros ajkakat és vörös-fekete csíkos pantallót viselnek.



Mattis Teutsch János: Nagy piros kompozíció, 1924

Ha absztrakt festészeten nem az akkori magyar próbálkozások divatutánzó forma-applikációit, sormintával díszített geometriáját és elvontsággal kacérkodó látványfestészetét értjük, igazi, véresen komolyan vett nonfigurativitásként mindössze két mesterteljeítmény marad: a korai Bortnyik remekmű képarchitektúra-mappája és Máttis Teutsch izzó expresszionizmusa.

Talán ezek tükrözik azt a kráter közeli, robbanni készülő világot is, amely a húszas évek Berlinjét drámáival, komédiáival, eszeveszettségeivel és politikai feszültségeivel meghatározta. Tánc a vulkán tetején – ezzel a címmel rendeztek tavaly ilyenkor művészeti kiállítást a német fővárosban Berlin húszas éveiből. (Lásd: archívum.) Ebből, a vulkánból a magyar emigráció láthatóan keveset érzéklelt. Ha az őshonos piktúra ekkor szenvedélyesen kihívó volt, mint az expresszionistáké, kíméletlen, mint a Neue Sachlichkeit művészete, provokatív, pimasz, a trágárságig szókimondó, mint a Groszé, a Beckmanné, a Heartfieldé, nos, a magyar emigráció mintha kívülálló ösztöndíjasként élte volna meg a berlini éveket.


A vulkánkitöréseket már megtapasztaltak készülődése majdani jobb és rosszabb időkre – ezt az állapotot mutatja be a Falk Miksa utcai gazdag kiállítás, amely épp ezért látványos, sokszínű és őszinte. Telitalálat, hogy a diszkrét hangszórókból Marlene Dietrich szól, miszerint tetőtől a talpáig átjárja a szerelem,


és nem Lotte Lenya énekel Brecht-szongokat,


vagy Ernst Busch kombattáns Tucholsky-kuplékat.





(Berlin – Budapest 1919-1933. Virág Judit; 2016. november 27-ig.)

Mentés

Mentés

 legutóbbi bejegyzések: