GYAPJÚFÉNY Péreli Zsuzsa: Padlástörténelem Skanzen, Szentendre

2010/08/31

 

Tisztára mint egy nagybányai festmény: Péreli Zsuzsa kiállításának legújabb darabja épp olyan, mint egy napsütötte Glatz Oszkár-táj, vagy egy korai-szelíd Iványi Grünwald. Ám a Túlsó partok nemcsak abban különbözik, hogy Nagybányán sosemvolt széles folyam vezeti a vibráló reflexeket. A különbség a vibrálásban lelhető fel. Abban az ünnepélyes monotóniában, amelyben a vetülékfonalak alá s fel bukkannak a függőleges felvetőszálak szigorú rendjében, s abban, ahogyan ez a szigorú ritmus szeszélyes, kusza foltokat ereget ki magából. A gobelin-technikának, amelynek lelket a gyapjú fénye ad, az a nagyon szerény, nagyon mély és nagyon meleg csillogás, amelyet köznapokon, kötött vagy ruhaszövet formában alig-alig látunk meg az anyagon.

         Péreli, akit sokszor neveztek már festőnek az elmúlt évtizedekben, használ fényesebb selyem-, sőt még fényesebb fémfonalakat is. De – ezt a benyomást erősíti a mintegy életművet áttekintő tárlat – mindig gyapjú-tartózkodással, gyapjú-szelídséggel. És ez a tartózkodó, tartalmas elegancia nemcsak abban nyilvánul meg, hogy egy-két bizarr kitörését leszámítva művei megmaradnak a klasszikus kárpit anyag- és színhatárai között, hanem annak a tartalomnak, közlésnek, hogy ne mondjam eszmei mondanivalónak az előadásában is, amelyet darabjaiba belesző.

         Korábban népi figurákat, csizmás kislegényeket, vőfélyeket és magyar-zsidó falusi zenekarokat választott. Ám az, hogy a népviseletes Három testvér körül a nemzetiszín bordűr fáradt vörösből, szürkés fehérből és feketéssel kevert zöldből áll, egyszerre ízlést és magatartást jelez. A keret pedig csak felvezeti az 1978-ban szőtt mű hangulati tartalmát. Azt az a szerepjáték határozza meg végképp, amely akkoriban több hasonló témájú kompozíciót is különlegessé avatott: a fénykép-imitáció. Péreli megidézte, átélte és újraértelmezte a falusi-kisvárosi fotográfusok produkcióját, s vele – ez a fontos – megidézte, érzelemmel értelmezte a megörökítettek, a mereven beállított pruszlikos lánykák, nyakkendős, de csizmás legények, festett kulissza előtt feszítő családok létét, életét.

         Mély érzelem mellett irónia: az iparosművek parafrázisa óhatatlanul ezzel járt, és Péreli az utóbbit ezen a tárgykörön túl sem tudta, akarta magában elfojtani. A hét éve készült Korcsolyázás Szent Iván éjjelén című kompozíción a régies öltözékű pár szökellése éppoly könnyedén abszurd, mint a cím, a három évvel korábbi Három nővér összetartozását az a kockás, színes felület teremti meg, amely deréktól lefelé egyetlen egybefolyó mustrává áll össze. A művész műfajtiszteletét és szakmaszerűségét ugyanis az is bizonyítja, hogy ezekkel a szabályokkal a maga szándéka szerint él, és határaikat folyvást feszegeti. Éppen harminc éve, hogy lefegyverezte a közvéleményt az Amnézia című remekkel, amely úgy lett kétoldalas kárpit, hogy a tizenkilencedik századi férfi az egyik oldalon, a tizenkilencedik századi nő a másik oldalon volt „igazi” gobelinportré, és mutatkoztak lompos-elvágatlan vetülékfonal kötegnek az ellenkező nézetben.

         Így mutatkoztak elmúlás, talán feledés, talán elválás régies hőseinek. Péreli folyvást archaizál, archaizálva ironizál. A Lakók névjegyzéke, már attól is telitalálat, hogy a művész fellelt egy kispolgári sznobériával megesztergált, klasszicizáló névtábla-keretet, és ezt a hajdani lépcsőházi darabot nevek helyett szövött portrékkal töltötte ki. Ám a szavatoltan bajuszpedrőre utaló férfi- és száz éves frizurát viselő női portrék attól lesznek igazán elgondoltatóak is, távolodók is, hogy a kereten belül a semmiben, a csupasz felvetőszálakon lógnak. A „kihagyásos” technika aztán más-más tartalmat kap az Ikonon, az ünnepélyesebb Santinellán és megismétlődik a Motollán, amely a textilszakma, és ha tetszik, a pop art tárgyi brutalitásának könnyed-ironikus emlékműve.

         A tárgyak súlya, a szövésbe szőtt töltényhüvelyek, pénzek és kulcsok olykor elnehezítik a finoman lebegő iróniát. A Tájkép, XX. század vége című környezetvédelmi kiáltvány ennél is tovább megy: rettenetes, zavaros bordűrje fenn és lent beszövött parti hulladékból, a természetben szétdobált valódi civilizációs salakból áll. Fejbeverő. De a két taszító réteg közé beszőtt hegyes táj nyárfákkal és tanyával oly finom és oly ellentétesen gobelin, hogy az indulatkitörést műalkotássá szelídíti.

 

2010. szeptember 1., 8. oldal

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

 legutóbbi bejegyzések: 

December 25, 2019

December 10, 2019

November 27, 2019

November 13, 2019

October 30, 2019

October 15, 2019

August 14, 2019

Please reload

Please reload

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com