Büntetőtárlat

2009/10/19

Amerigo Tot. Párhuzamos konstrukciók.

Ludwig / Kortárs Művészeti Múzeum

 

Abból, hogy a pompás, kemény lapos meghívón egyetlen filmfotó volt, eleve két dologra lehetett következtetni. Vagy arra, hogy Amerigo Totot, a szobrászt akarja a centenáris kiállítás aláértékelni, vagy arra, hogy kissé provinciális módon büszkélkedni kíván: lám, a magyar származású művész szerepelt még a Keresztapában is, együtt fényképezkedett Al Pacinoval. Aztán a kiállítás a provincializmus-aggályokat radikálisan eloszlatta. A múzeumigazgatói előszóban Bencsik Barnabás olyan programot vázol fel, amelyet nehezen teljesíthet ki egyetlen kiállítás – általában: kiállítás – , de a bevezető tényként állítja, hogy a vállalkozás megidézi a korszak reprezentatív tárlatait, az atmoszférájukat, az akkori művészetpolitika működésének mechanizmusát.

Tárgyszerűbben: a nem kis dimenziók között megrendezett bemutatóval az volt a közgyűjtemény célja, hogy az olasz-magyar mester születésének századik évfordulóján és vele a középpontban leleplezze azt a korszakot, a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas éveket, amelyekben Tot-Tóth (is) főszereplő volt, amelyekben Tot (is) a művészetpolitika kedvezményezettje volt, amelyekben Tot (is) köztéri szobrokat állíthatott és sikeres kiállításokat rendezett. A művészettörténészi tudományos feltárás (a katalógus-előszó szerint: a közelmúlttal való elfogulatlan szembenézés) kiegészítését pedig öt középgenerációs mai művész Tot-reflexiói, Tot-értelmezései volnának szolgálandók.

         Nemes idea, eredeti metódus, kár, hogy nem vezethetett eredményhez. Ahhoz ugyanis, hogy a paradigmajelenséghez bármilyen tanulság kapcsolódhassék, ahhoz, hogy e tanulságok demonstrálhatók legyenek, be kellett volna mutatni a kiválasztott életművet, hibáival és erényeivel. Ha már összegyűjtötték. Ez a bemutatás azonban elmaradt. Amerigo Tot életművét – legyünk mi is merészek, nevezzük nevén a dolgokat – felhányták a falra, összedobálták egy rakásra, megfosztották a címektől, az időrendjétől, a materiális bronzvalójától. Röviden: dezavuálták. Nem a valami centenáris emelkedettség, nem a szokásos emlékkiállítási ízlés mércéjével mérve, hanem pusztán kiállítás-rendezői, múzeumi szemmel nézve. Abban a légtérben, amelyben finom, kiemelt tárló rejti a szobrász egyetlenegy borítékját, szemléltetendő, hogy egy minisztert elvtársnak titulált – egyszóval rögtön a Tot-szekció elején a csupasz falon vannak a grafikák. Korai rajzok, későbbi illusztrációk, szobortervek egymásralógatva, paszpartu, évszám, keret nélkül, éppen csak nem rajzszögezve. Átellenben azzal a nagyon gondos restaurátori-konzervátori ügyszeretettel, amelyet a Tot mindenkori népszerűségét felhánytorgató újságkivágások tanúsítanak, – de a szobrok még tudatosabb kezelésben részesültek.

         Amerigo Tot kő- és bronz-életművének a javát az emeletnyi kiállítás egyetlen termének a legközepére zsúfolták. Nem ám olyanformán, amiért a kritikák a kevéssé levegős kiállítás-rendezéseket ezzel az igével dehonesztálni szokták, hanem a szó kiskereskedelmi értelmében. A Kavicsasszonyok, a köztérre szánt darabok, absztrakció és portrék pontosan olyan távolságban egymástól, korszakok pontosan olyan rendben, mint egy gyanús régiségboltban: nem hogy körüljárni, egyetlen szobrot megnézni sem lehet. Szobormagazin, plasztikadepó, a feliratok egybeömlesztve, mint egy rovarkiállításon. A rendezői tudás működött, így lehet egyszerre minden szobrot agyonvágni, megsemmisíteni, karakterétől megfosztani. Végtére le is önthették volna őket piros festékkel, vagy lefűrészelhették volna A föld füle orrát. Nem ezt tették, a szakszerű tönkretétel szofisztikáltabb. A következő terembe hasonló zsúfoltságba halmozták az elérhető gipszöntvényeket, csak azokat, miután mindenki tudja, hogy a gipsz melléktermék, és hatásában a legellenszenvesebb, legtalmibb anyag. Igaz, a Csurgói Madonnát háromféle matériában is kiállították egymás mellé, hadd látsszék, mennyire tucatáru.

         Egyszóval, korszak-kutatás, korszak-rekonstrukció, korszak-kritika gyanánt Amerigo Tot lett a prügelknábe (elnézést a pontos terminológiáért). Ez persze azzal járt, hogy elbántak a kiválasztott meghívott művészekkel is.

Mert művekkel reagálni egy nyilvánvalóan jelentéktelen életműre, egy minden jel szerint kétes értékű figurára csak mérsékelten érdekfeszítő vállalkozás lehet.

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

 legutóbbi bejegyzések: 

November 13, 2019

October 30, 2019

October 15, 2019

August 14, 2019

Please reload

Please reload

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com