• Rózsa Gyula

ÉLETMŰ A VÉGEKEN


Az első, ami szembetűnik, a tetők szépsége. A katolikus templom nyugodt magabiztossággal ereszkedő kék fedele a Lelátás az István toronyból vásznán, a zöldreflexes hó bevonat a Téli alkonyat Nagybányán nyeregtetőin, és ugyanez a puha homogenitás világító fehérből a Hóbuckás nagybányai utcán. Nem kell eljutni a Nagybánya az István toronyból kép gazdagságáig, hogy felmerüljön az ostobán antihistorikus gondolat: Ziffer Sándor életműve csak házfedélképekből is izgalmas lett volna.

Ami az István toronyból, a művész felülnézetéből látszik, az realitás és festőiség finom-feszes egysége. Vörösrozsda mintázta szürke bádogfelületek a fedőlapok ritmusába rendeződve, kék, nyilván megint csak bádog tetőhéjak feszes ferde síkokban, s csak hátul egy füstölgő kéménnyel átszúrt féltető, amely a szokvány-elvárható cserepek vörösét közelíti. Csupa kisvárosi valóság, hangulat, és ha nem törne fel, fúródna át egy mély udvarból felrobbanó fa lombozata középen, talán fel sem figyelnénk arra a bonyolultan fegyelmezett rendre, amely a békésen árnyalt tetőrendszer-csendéletet egészben tartja.

De fel kell figyelnünk. A diagonális dinamikára, amely az egész látványt a jobb alsó sarokból a bal felsőbe, a lenti, egészen közeli utcarészlettől a háttéri hegyek felé irányítja, meg a tetők térgeometriájára, amely ezt a dinamizált látványt alkotja. Merthogy a kisváros madárperspektívájának elemei gúlák, félhasábok, hasábok, meg hasáb alakú mélységek, amelyeknek a geometriai rendjét nemcsak néhány kémény és tetőablak, hanem főleg színek, árnyalatok és felületminőségek telítik élettel.

Ez a ritka kettősség, geometria és szín, ha tetszik, rend és élet együtthatása teszi rendkívülivé Ziffer festészetét. (Lásd Archívum.) A kilencszáztizenhármas Tájkép előtéri épületeleme olyan súlyosan áll és annyira szabályos hasábon szabályos gúla, hogy szilárdságát a korai kubizmus megirigyelhetné. De annak eldöntésében, hogy vöröslő alakja önálló toronyszerűség-e vagy csupán egy épületnek a része, a kép fél előterét kitöltő fa akadályoz meg. Amely fa törzsének vörös reflexeivel, rőt hátteret provokáló zöld lombzuhatagával éppen lehetne a kortárs német expresszionizmus termése is.

Ziffernek ez a titka: vásznain a biztos formaadás és a felszabadult színvilág egymást erősíti; feszes, alkotó összhangba vonja egyik a másikat. Nem gyakori festői erény, a huszadik század piktúratörténete tele van hasonló ambíciókból induló kétes eredményekkel. Minden korszakából közismert a színpazarlás, amely a kubizmust-szerkezetességet szétdúlja, meg ellentéte, az unalmas fegyelmezettség, amely e robbanástól tartva a színvilágot élettelenné szürkíti.

Ziffer ritka képessége, hogy vásznain a két faktor nemcsak együtt él, hanem társul valami utánozhatatlan életszerűséggel, a szolid valóság igenis, hangulatával. Ebből az immár három elemből zárul egybe a huszonnégy körüli Malomárok épületsúlya, mélykéken sodró vízfolyása, meg a vidéki ipar szépen szervezett rendetlensége, és mellette a kilencszáznegyvennyolcas Malomárok Nagybányán már-már konstruktivista szerkezeti rendje, a közüle feltörő zöld vegetáció és az egészet valahogy átható hegyalatti hűvös.

Szűcs Erzsébet kurátor ugyanis megtehette, szerencsésen meg is tette, hogy ne tisztelje az örökkön kötelező kronológiát. A korai, de már érett stílusú, meg az érett kori, változatlanul eleven művek tematikai-gondolati rendje ritka életműegységet tanúsít az 1880 és 1962 között élt Ziffer Sándor generációjában.

Nézzük csak: Czóbel, akinek a hívására Ziffer Nagybányára ment, később, a két háború között lényegében ugyanazt a humanista lírai festészetet művelte, mint a Nagybányán még ugyancsak expresszív Bernáth Aurél, és az ugyanott, nagyjából ugyanakkor sötét romantikájú Nagybányai tájat komponáló Szőnyi. A fiatalabb barát Tihanyi, akkor Zifferhez hasonlóan kontúros és színes városképek festője, később expresszív aktivista, még később Párizsban ellazuló nonfiguratív lett. Hasonlóan, és mégsem hasonlóan a nyugat-európai emigrációban később konstruktivizmusukat kiteljesítő, csaknem évjárattárs Réth Alfrédhoz meg Huszár Vilmoshoz, és nagyon nem hasonlóan, mint az egykori nagybányai ifjú lázadó Boromisza Tibor, aki kissé agresszív idegenforgalmi-antropológiai Hortobágy-piktúrát művelt a harmincas években.

Ziffer csodája, hogy – egyformán távol a budapesti és a bukaresti központoktól, azaz kétszeresen a végeken – úgy akart és úgy tudott megmaradni nagybányainak, hogy ezzel – kezdjük végre fölfedezni – huszadik századi piktúránk messze kiemelkedő mesterművét alkotta meg.

Ziffer Sándor: Téli alkonyat Nagybányán, 1924

Ziffer Sándor: Téli napfény – pénzverde, 1947

Ziffer Sándor: Malomárok Nagybányán, 1948

Van, aki marad…Ziffer Sándor (1880–1962). Székesfehérvár, Deák Gyűjtemény, 2020. február 2-ig


69 views
Kiállítási Hírek

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com