• Rózsa Gyula

MÁS-MÁS SÚLYCSOPORT


Boldi és Szurcsik József Kogart Ház

Évek óta keresem az önismétlés, a manír jeleit Szurcsik József kiállításain, másként szólva, folyvást gyanakszom, hogy élményeim nem a restségemnek, a megszokásaimnak köszönhetők-e. Jelenthetem, hogy a válasz mindkét megközelítésben elutasító. Az ötvenegy éves Szurcsik persze semmit nem tesz az ellen, hogy munkái ne szériadaraboknak tessenek. Tárgya, de legalább is motívuma jószerivel egy maradt, egy különös férfiprofil, talán szintén ötven körüli, és az egyetlen bizonyosság, hogy sosem derűs, soha nem jókedvű. Többnyire többedmagával, ritkábban egyedül látható, de így is, úgy is nyugtalanító, még hagyományos arckép-formában is.

Ez utóbbi egyébként a ritkább, talán a kilencvenkettő körüli munkákra jellemző. Gyakoribb, hogy a festő építményeknek, sematikus magasházaknak kölcsönöz ilyen arcéleket, – ha tetszik, megfordítva, építményekből (olykor sziklákból, olykor daruhorogból) nőnek ki a szemek, orrok, biggyeszett vastag ajkak. Egyszóval szürreálisak. Időnként meghajlított, vastag lemez éleit képezik, mint a feketén ironikus Megértők című táblán, máskor hengereket fialó hengerek, mint a gyanúsan megértő Dinasztián. Volt idő – ez a kvázi gyűjteményes kiállításon most múltnak látszik – amikor a megfestett térbeli abszurditások kinyomultak a valóságos térbe. Láttunk, most újra látunk spirálisra megtekert vásznat, falra akasztott csonka gúlát, eltorzított téglatestet élükön a talányos arcokkal, de ennek a piktúrának nem a térbeli kilengések biztosítják az elevenségét.

Elsősorban a festői változatosság. Szurcsik úgy képes egy mélyzöld felületet vörösesre koptatni, kocka-monotóniát könnyed-színessé oldani, tájkörnyezetet romantikus-fáradttá hangolni, hogy valamennyi képe látványélmény. Amely élmények természetesen viszonyba kerülnek – természetesen: tagadják, természetesen: provokálják – az önmagukban is változó arcokat. A figyelmes szemlélő ez utóbbit is észreveszi: finom, apró lélektani különbségek, érzelmi elmozdulások lapulnak a kíméletlen abszurditások alatt.

A kiállítótárs Boldi témaköre ehhez képest hatalmas. A művésznéven szerepeltetett, szereplő szobrász kiállít anya-gyermek kompozíciókat, női aktokat, mitológiai figurákat és rollerező kisfiúkat, s Szent Ferencig terjedő tematikai változatosságát az anyag pazarsága koronázza meg. Szereti és fölényesen kezeli a szépséges köveket. Szürke erezetű márvány, májfoltos, pompás márvány, fenségesre csiszolt fekete gránit és hófehér, szűzi márvány – utoljára Borsos Miklós kiállításain láthattunk ilyen gazdagságot. Hogy mindezt kiélvezve, a nemes kövek látványától magunk is ünnepélyessé emelkedve is fokozatosan nő a hiányérzetünk, annak több oka van.

A negyvenegy éves szobrász következetesen stilizál. Formanyelvének alapja bizonyos előkubista felfogás, amely térgeometrikusan egyszerűsít: oszlopokká a lábakat, tojásdaddá a fejeket, pillérekké a leomló hajzuhatagokat. Ebben a rendszerben a kezek szükségszerűen mancsokká, a női és férfilábak tompa patákká válnak, amely elnehezülés nem volna baj, ha a tömbök nem aktivizálódnának. A Boldi-figurák azonban felettébb cselekvőek. Nagy hajat fésülnek, modellt eregetnek, szeretkeznek és rollert hajtanak – Szent Ferenc természetesen prédikál a madaraknak. Magyarán: a szobrász olyan érzelmi sőt érzéki feladatokat ró a figuráira, amelyeket ezek sem az elvontság foka, sem a kő inerciája miatt nem akarnak teljesíteni. Ezért a szobrász rásegít, segédeszközökkel látja el őket.

Az, hogy csaknem minden szoborfejet kilencven fokban elfektet, csupán a modorossággá válik. Lehanyatlik az anya, le a gyermek feje, legalább negyvenöt fokra döntve mereng a fésülködő, a hegedűt pengető, a prédikáló szent. De mind csücsörít. A szobrász mesteri pontossággal helyez el gyűrűs-vastag, vagy – ez a telitalálat – kis téglányi ajkakat az egyébként elnagyolt-stilizált fejeken. S ha még ez sem volna elegendő: ugyanez a részletező műgond a combok között. A hatalmas márványfigura leegyszerűsített, súlyos, de a míves szeméremajak biztosított minden anya, minden fésülködő és minden Concerto esetében. Valamiképpen a tettre kész férfiasság minden maszkulin alakon; sajátos módon az Elesett harcoson is.

Röviden: anyagpompa, álmodernség, érzelgősség és erotika – szavatolt szobrászsikernek lehetünk a kortanúi.

Népszabadság, 2010. október 27.


Recent Posts

See All

SÚLYOS KALLIGRÁFIA

Sokáig sokan voltak (voltunk), akik nem értették Nádler István egykori színeváltozását. Azt a transzfigurációt, ha nem is megdicsőülést, de majdnem csodát, amelynek során az évtizedeken át konstruktiv

TALÁN SZÜRREALIZMUS

Bikácsi Daniela: Talán csak költészet… Bikácsi Daniela képei első pillantásra látványközelinek mutatkoznak. Távol-keleti formájú bárka egy messzire szűkülő víztükrön, egy határozott, ámbár sehova sem

MEGJELENT AZ EMBER

Mindössze annyi történt, hogy Vojnich Erzsébet figurális lett. A festő, aki évtizedek óta elhagyott gyártermeket, üres medencéket, legjobb esetben dél-kelet-ázsiai romvárosokat festett, aki csaknem az

Kiállítási Hírek

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com