• Rózsa Gyula

MODERN VEGYES


Hincz Gyula művei a két világháború között

Városi Művészeti Múzeum, Győr

Hincz Gyula ötvennégyben megfestette a Szabad május 1.-et, ezt a felelőtlenül színes, behízelgően hazug vásznat, és sokan így emlékeznek rá. Hincz a hatvanas években színpompás falkárpitokat tervezett, merész, bravúros rézkarcokat készített, amelyek mind megújítói voltak a megújulásra váró magyar művészetnek, mások eszerint emlékeznek rá. Hincz Gyulára azonban manapság, félő, legtöbben sehogyan sem emlékeznek. A legkevésbé arra a megintcsak nem pusztán önmagára utaló kezdeti korszakára, amelyből most a győri képtár rendezett válogatást.

Nem tudjuk, mert nem tartjuk tudni érdemesnek, hogy a kilencszáznégyben született Hincz csaknem csodagyerekként jelentkezett a két háború közötti művészetünkben, hogy reménységként, a modernség letéteményeseként tekintett rá évtizedeken át a magyar progresszió. Igaz, Kállai Ernő harmincnyolcban fájdalmasan pontos bírálatát adata „szalonfi” felületességének, de híres és alapot vető negyvenkettes Őszinte beszámolójában Hinczet is a nagy reménységek között sorolja fel. Kassák a Nagybányával kezdődő áttekintésében, Pogány Ö. Gábor a magyar festészet forradalmárait kötetbe emelő művében hosszan, az utóbbi egészen átlelkesedve méltatja; előtte, a háború előtt leghaladóbb mestereink kiállítótársa az akkor legmodernebb művészetet támogató galériákban.

Festészete akkor, első látásra sokféle. Táblakép méretű tuskompozícióiban bravúros egységbe hozza a nem csak nálunk tartalékba tett konstruktivizmust a megállapodó, gyanúsan nyugodt újklasszicizmussal, de Gyár című művén még csaknem egyidejű, up-tu-date a még mindig lobogó szovjet-orosz avantgárddal is. Szó sincs róla, hogy utánzó, hogy epigon volna! A fekete-szürke papír-tus művön a gyárak, gyárkémények, vastraverzek és vezetékek olyan magabiztos mérnöki pátosszal jelennek meg, mint a produktivisták álmaiban, s köztük az elszórt geometrikus testek, a sodródó elvont formák oly finoman változatosak, mint Kandinszkij vagy Liszickij legérettebb absztrakcióin. A festő huszonnégy éves, az időpont a kilátástalan magyar kilencszázhuszonnyolc. Nincs tehát különösebben meglepő abban – az abszurd egészében Hincz modern orientációja – , hogy még abban az évben, de legkésőbb a következőben színes, szürreális Háromszöget fest, amelyen már a triangulum sem igazán geometrikus, ellenben lebegő, csíkozott formák, baljós hullámzások és kis, provokatív körök alkotnak absztrakt képvilágot.

A Jó éjt, kedvesem finom kék foltokból, szabályos, és firkált négyzethálókból sző lírát ugyancsak huszonnyolcban, és a következő két évtizedben Hincz még legálabb féltucatnyi izmust, stílust és műfajt próbál ki egymás után. Konstruktivista pavilonokat és színpadképeket tervez, az utolsót, talán a legbravúrosabbat, negyvenhatban. Az absztrakt vonulatot a szürrealizmus irányába kanyarítja, immár plasztikus-fenyegetővé súlyosbodó vásznakon. Gyümölcs-csendéleteket fest olyan sommázó-geometrizáló fegyelemmel, amilyennel majd huszonöt év múlva mernek közelíteni a látványhoz korszerűsödni vágyó magyar festők. Gobelin-szerű, mély és szép foltokból sző tájképet, hogy előlegezze késői kárpit-tervező sikereit. S bizonyára nem végül, erősíti azt a könnyed-elegáns, modern mód ábrázoló, tartalmas piktúrát, amely oly sok nem-konzervatív mesterünket segítette át a negyvenöt utáni szabadságba.

Sokfélesége többértékű és determinált. Anélkül, hogy svádáját és nyughatatlanságát bárki mentegetné, látni kell, hogy a sajátos hazai állapotok nem mindennapi szülötte. Korántsem áldozata, de nem is átlag-résztvevője. Ha meggondoljuk, hogy az olyan szürrealizmusból, amilyen a baljós Tengeri kagylóké, egy egész iskola nőtt ki ugyanekkor a cseh festészetben, ha tudjuk, hogy a szovjet-orosz példa nyomán milyen konstruktivista nemzeti művészet erősödött meg az első háború utáni Lengyelországban, Hincz csapongásait másképp látjuk. Csaponghatott, mert nem volt tétje, mert csapongásainak sem komoly szellemi-szakmai közeg, sem moduláló-reguláló műkereskedelem nem állt útjába.

És mert – hiszen ördöngös tehetség volt – e csapongások igazi eredménye mindig, minden korszakban jó néhány remekmű volt. A győri kiállítás nagyon látványos produkciókból és érett, tartalmas festményekből áll.

Népszabadság, 2007. június 27. 11. old.


Recent Posts

See All

SÚLYOS KALLIGRÁFIA

Sokáig sokan voltak (voltunk), akik nem értették Nádler István egykori színeváltozását. Azt a transzfigurációt, ha nem is megdicsőülést, de majdnem csodát, amelynek során az évtizedeken át konstruktiv

TALÁN SZÜRREALIZMUS

Bikácsi Daniela: Talán csak költészet… Bikácsi Daniela képei első pillantásra látványközelinek mutatkoznak. Távol-keleti formájú bárka egy messzire szűkülő víztükrön, egy határozott, ámbár sehova sem

MEGJELENT AZ EMBER

Mindössze annyi történt, hogy Vojnich Erzsébet figurális lett. A festő, aki évtizedek óta elhagyott gyártermeket, üres medencéket, legjobb esetben dél-kelet-ázsiai romvárosokat festett, aki csaknem az

Kiállítási Hírek

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com